Maria Lacerda
A Monte Alverne nevű farmon született 1887-ben, szabadgondolkodó, ateista szülei alapos, széleskörű nevelést biztosítottak neki. 16 éves korában kezdett tanítani, alapítója volt az analfabetizmus felszámolásáért
A Monte Alverne nevű farmon született 1887-ben, szabadgondolkodó, ateista szülei alapos, széleskörű nevelést biztosítottak neki. 16 éves korában kezdett tanítani, alapítója volt az analfabetizmus felszámolásáért
A svéd feminista mozgalom egyik alapítója és vezéralakja Lundban született 1882-ben. Diákkorában az iskolai újságot szerkesztette, tanulmányai befejezése után újságíró lett. Első regénye Från det Jordiska
1877-ben született a partiumi Nagykárolyban, apja orvos, bátyja Jászi Oszkár szociológus. A család élénk kulturális életet élt, a város lakója volt például Kaffka Margit és Márkus
Művészcsaládba született 1821-ben, apjától tanult festeni. 16 éves volt, amikor egy düsseldorfi kiállításon szerepelt képe gyorsan vevőre talált. Kezdetben portrékat, tájképeket, falusi életképeket, háziállatokat festett,
Apja a császárnő főhivatalnoka volt, tiszteletére kapta a nevét. Néhány éves volt csak, amikor kezdett megvakulni, a kor legnevesebb orvosai sem tudták megmenteni a látását.
Ehrental Regina néven született 1878. május 7-én a csallóközi Érseklélen szegény ortodox zsidó szülők hetedik gyermekeként. A család hamarosan Győrszigetre költözött, de iskolába ott sem járatták. A lánygyermekekkel egy idős
Debrecenben született, a család néhány év múlva Bécsbe költözött. Anyanyelvén kívül tudott franciául, angolul, olaszul és oroszul, remek sportoló volt. Fiatalon bekapcsolódott a mozgalomba, rendkívül
Bécsben született jómódú családba, lányiskolai évei után elvégezte a bécsi konzervatóriumot. Az osztrák egyetemeken nők nem tanulhattak, ezért anyjával Zürichbe utazott, ahol többek között filozófiát,
Két évet tanult Kazanyban a Művészeti Főiskolán majd Szentpétervárra költözött, ahol L. Šervuda szobrász stúdiójának növendéke volt. 1918-ban hazatért, ahol csatlakozott a Rigai Művészek Csoportjához.
Az 1788-ban született Wilhelmine Reichard első alkalommal férjével szállt fel, aki a német léghajózás pionírjai közé tartozott. Első önálló útja 1811. április 16-án volt, Berlinből