Menie Muriel Dowie
A közvélemény – egy része elismerően, más része elítélően – a „new woman” megszemélyesítőjét látta benne. Független, önálló, szókimondó, vállalkozószellemű nő, saját markáns véleményével a
A közvélemény – egy része elismerően, más része elítélően – a „new woman” megszemélyesítőjét látta benne. Független, önálló, szókimondó, vállalkozószellemű nő, saját markáns véleményével a
Az úttörő, aki nő létére orvosként dolgozott és nők orvosképzésével is foglalkozott Indiában. Elmiraban született, a metodista vallást követve nőtt fel. A Woman’s Medical College
Angliában született, Charles Meredith-el kötött házassága után költöztek Ausztráliába. Fiatalkorától érdekelte a természet és az irodalom, első verseskötete 1835-ben Poems címmel jelent meg. Ausztráliában lenyűgözte
Apja már hétéves kora előtt megtanította csembalón játszani, és gyakran vitte koncertkörútra tehetséges gyerekeit. Ez egészen 1769-ig tartott, a 18 éves lány eladósorba került, nem
Bari mellett született, Giuseppina Baldassare-Tedeschi tanítványa volt. 1933-ban megnyert egy énekversenyt, a rákövetkező évben lett ismert a neve, amikor Milánóban előadás közben ugrott be a Pillangókisasszony szerepébe.
Anna Coleman Watts a pennsylvaniai Bryn Mawrban született. Párizsban és Rómában tanult szobrászatot. Feleségül ment Dr. Maynard Laddhez, akivel Bostonba költözött, és két lányuk született. Triton
Fazekas apjától tanulta meg a mesterség alapjait. 1935-ben ő volt az első nő, aki mestervizsgát tett fazekasságból. A hagyományos túri díszítőelemeket felhasználva hozta létre saját,
A Jura hegység egyik kis falujában nőtt fel, 16 évesen egy vasúttársaságnál kezdett dolgozni, hogy ingyen utazhasson. Egy év múlva Törökországban lóháton átkelt Anatólián. Az
Audrey Niffenegger 1963 június 13-án South Haven-ben (Michigan államban) született. A tehetséges művész, metszetkészítő és író, számos díj és ösztöndíj tulajdonosa: (a Vogelstein Alapítvány művészeti
Az Állami Balett Intézet tanulója volt Budapesten, 1971-ben végzett, utána egy évet töltött el a a leningrádi Vaganova Akadémián. Hazatérése után az Operaház szerződtette, 1974-ben