Mother Mary Baptist
Katherine Russell Írországban született, 19 éves korában lépett be a Sisters of Mercy (Irgalmasnővérek) apácarendbe, ahol a Mary Baptist nevet kapta. 1851-ben tette le fogadalmát,
Katherine Russell Írországban született, 19 éves korában lépett be a Sisters of Mercy (Irgalmasnővérek) apácarendbe, ahol a Mary Baptist nevet kapta. 1851-ben tette le fogadalmát,
Máramarosszigeten született, Leövey József beregi földbirtokos, megyei táblabíró és Szathmáry Eszter lányaként. Anyja nagy gondot fordított a lánya nevelésére, aki tehetségesen énekelt, ahelyi jótékony egyesület
Utrechtben született, ápolónő szeretett volna lenni, de gyenge egészsége és rossz látása miatt nem vették fel a képzőbe. 18 évesen csatlakozott az Üdvhadsereghez, a kiképzés
Apja hajómágnás, férje bankár. Kivételezett helyzetét és kapcsolatait szociális problémák megoldására igyekszik felhasználni, a gyermekmunka felszámolását, a munkásnők helyzetének javítását, a nő szavazati jogát szorgalmazza.
A Nora Baker vagy Madeleine kódnevek egy indiai hercegi család leszármazottját takarták. Moszkvában született, apja indiai, anyja amerikai volt. Angliában nőtt fel, majd Párizsban a Sorbonne-on gyermekpszichológiát, az Ecole
Az első nő, aki Queensland államban választáson indult és bekerült a Parlamentbe. Képviselősége ideje alatt a verandán étkezett, mert nem léphetett be a képviselőház éttermébe.
Mercedes Carvajal de Arocha Trinidadon született, a Lucila Palacios nevet Gabriela Mistral és Simon Bolivar anyjának a tiszteletére vette fel. Első regénye Rebeldia címmel 1940-ben
Feladatának tartotta az őslakosok számára megőrizni a szigetek függetlenségét. Bátyja, Kalakaua király végredeléte alapján 1891-ben ő örökölte a trónt, de két év múlva a köztársasági
Új-Zélandon született, Ausztráliában nőtt fel, 20 éves korában Angliába költözött, ahol újságírást tanult, 1939-ben házasságott kötött egy francia üzletemberrel. A háború kitörésekor csatlakozott a francia
Szegény falusi családból származott, ösztöndíjasként az École nationale des beaux-arts de Lyon elvégzése után Párizsban a École nationale supérieure des beaux-arts hallgatója lett, 1925-ben diplomázott. 1932-tól a Jeu de Paume