Közszereplő

Juliette Dodu

Az első nő, aki Franciaország legnagyobb kitüntetését, a Légion d’honneur-t  megkapta. A francia-porosz háború idején Pithiviers-ben volt távirász és családjával a távirda épületében lakott. 1870

Eva Perón

Törvénytelen gyereknek született egy, a látszatra sokat adó társadalomban. Éles ésszel, vonzó megjelenését is kihasználva kezdte szinésznői karrierjét építeni, majd megismerkedett Juan Perónnal, a gyors

Nőkért.hu

Doris Fleeson

A „fehérkesztyűs tigris”-t politikusok, szakmabeliek és az olvasók egyaránt korának egyik legbefolyásosabb politikai riporterei között tartották számon. Ő volt az első nő, akinek cikkei az

Kádár Karr Erzsébet (Elisabeth Karr)

Budapesten született, fiatal lányként a festészet iránt érdeklődött, az iparirajz iskolát is elvégezte. Később az irodalom felé fordult, első versei az 1910-es évek végén a Ma című

Corrie ten Boom

Haarlemben született, apja órásmester volt. Corrie tőle tanulta a szakmát, ő lett az első holland női órásmester. A mélyen vallásos család a Dutch Reformed Church tagja volt.

Maria Lacerda

A Monte Alverne nevű farmon született 1887-ben, szabadgondolkodó, ateista szülei alapos, széleskörű nevelést biztosítottak neki. 16 éves korában kezdett tanítani, alapítója volt az analfabetizmus felszámolásáért

Emma Adler

Debrecenben született, a család néhány év múlva Bécsbe költözött. Anyanyelvén kívül tudott franciául, angolul, olaszul és oroszul, remek sportoló volt. Fiatalon bekapcsolódott a mozgalomba, rendkívül

Harriet Quimby

San Franciscoban a Dramatic Review, a  San Francisco Call és a Chronicle lapok munkatársa volt. 1903-ban New York-ba költözött, ahol a Leslie’s Illustrated Weekly alkalmazta fotós újságírónak. 1911-ben a Moisant School of

Viktorija Čmilytė-Nielsen

Hatéves korában apja tanította meg játszani, és évekig ő volt az edzője. Tízévesen megnyerte a 12 éven aluliak Európa-bajnokságát, 1995-ben a 12 éven aluliak világbajnoka

Duczynska Ilona

Bécsben született, apai ágon lengyel származású. Egyetemi tanulmányait Zürichben végezte, ott ismerkedett meg a szocialista eszmékkel. Hazatérése után 1918-ban az antimilitarista Galilei Kör tagjai elleni