Feminista aktivista

Aspazija

Elza Rozenberga Pliekšāne jómódú falusi család lányaként, korán kezdett verseket írni. Éretttségi előtt kimaradt a középiskolából, 1886-ban feleségül ment V.M. Valtershez, aki ezzel minden vagyona

Eugenia De Reus-Lanculescu

Korán megismerkedett a feminista eszmékkel, fontosnak tartotta a nők tanulását, jogaik elismertetését, előadásokat tartott, cikkeket írt a témában. 1911-ben alapítója és elnöke lett a Societatea

Grace Wilbur Trout

Az Illinois Suffrage Association és a Chicago Political Equality League elnöke volt, melyek a nők szavazati jogának megszerzéséért küzdöttek. Röpiratokat terjesztettek, beadványokat írtak, előadókörutakat szerveztek

Selina Cooper

Miután apja tífuszban meghalt, megözvegyült anyjával nyomorogtak. 12 éves korában lépett be részmunkaidősnek egy textilgyárba, egy év múlva abbahagyta az iskolát és teljes állásban dolgozott. A

Johanna Elberskirchen

Bonnban született,  könyvelőként dolgozott. 1891-ben Svájcba ment, először Bernben volt medikus, majd Zürichben joghallgató. Hazatérése után Bonnban és Bécsben élt, homeopátiás rendelőt nyitott. Homoszexualitását nyíltan

Beatrice Harraden

Londonban született, a Queen’s College és a Bedford College hallgatója volt, 1883-ban diplomázott. Beutazta Európát és az Egyesült Államokat, kisebb elbeszéléseket, úti beszámolókat publikált. Első

Elsie Maud Inglis

Elsie Inglis 1864-ben, Indiában született, tíz éves, amikor szüleivel és testvéreivel visszatértek a skóciai Edinburgh-ba. Az élénk, jóeszű kislány orvos akart lenni. Skóciában a XIX.

Bertha Van Hoosen

Családja véleményével dacolva lett orvostanhallgató, magántanítványokat és betegápolást vállalt, hogy előteremtse a tanulmányaihoz szükséges pénzt. 1888-ban végezte el a University of Michigan Medical School-t. Négy

Annie Jump Cannon

Tanulmányait a Wellesley és a Radcliffe College-ban végezte, utána a Harvard College obszervatóriumában kapott állást. A kettős csillagok megfigyelésével és színképelemzéssel foglalkozott, munkája nemzetközi viszonylatban

Gene Stratton Porter

A Limberlost lápvidék növény- és madárvilágáról készített felvételei a Recreation és az Outing folyóiratban jelentek meg. Első regényét is kedvezően fogadták, az igazi sikert azonban