Anna Maria Mozzoni
Milánói arisztokrata családba született. Több nyelven beszélt, művelt, művészeti és társadalmi kérdésekben egyaránt alaposan tájékozott volt. 1864-ben jelent meg La donna e i suoi rapporti
Milánói arisztokrata családba született. Több nyelven beszélt, művelt, művészeti és társadalmi kérdésekben egyaránt alaposan tájékozott volt. 1864-ben jelent meg La donna e i suoi rapporti
A Kapurthala királyi családba született, tanulmányait Angliában folytatta. Hazatérte után komoly fordulatot jelentett életében Mahatma Gandhival való megismerkedése, ez indította el politikai szerepvállását, az Indian
Szülei – a korszellemtől eltérően – hét gyerekük nevelésekor a lányokkal és a fiúkkal egyformán bántak. Az egyetem elvégzése után a közigazgatásban kezdett dolgozni. Emlékiratában
Előkelő családba született, Dublin közelében 1822. dec. 4-én. Élénken érdeklődött a tudományok iránt. Mindössze két évet járt iskolába, de azt is időveszteségként, sőt tanulmányai kényszerű
Az első világháború előtti lengyel nőmozgalom legradikálisabb alakja. Gazdag krakkói nemesi családból származott, igényes neveltetést kapott, francia, német, olasz és angol nyelvismerete volt. Első cikke
Magyarkanizsán (Stara Kanjiza) született értelmiségi családba. Kanizsán, Temesvárott és Pesten tanult, ahol szerb diákokkal, az Ujedinjene omladine srpske (Fiatal szerbek egyesülete) tagjaival kötött ismeretséget. Pesten
Az író és politikus Leon Negruzzi lánya, apja korai halála után őt és testvérét tudós nagybátyjuk nevelte. 1914-ben diplomázott a jogi egyetemen, de nőket nem
1857. február 10-én született. Középiskoláit Bukarestben végezte. 1877-ben beiratkozott a zürichi egyetem orvoskarára, majd tanulmányait a montpellieri egyetemen folytatta, a román újságok állandó figyelme mellett.
„Dr. Steinberger Sarolta, egy fiatal leány díszítette föl a nevét az elmúlt héten az orvostudori czímmel; ő az első magyar egyetemen végzett orvosnő, a kinek
Az első orvosnő és az első diplomás nő Belgiumban. A kor szokásaitól eltérően apja lányainak és fiának azonos oktatást biztosított. Mivel Belgiumban lányok nem járhattak