Kirekesztés helyett bizalom

CímKirekesztés helyett bizalom
Közlemény típusaJournal Article
A kiadás éve2023
SzerzőkBarát, Erzsébet
ÚjságFundamentum
Kötet2023/1.
Oldalak65-73.
KulcsszavakLMBTQ emberek, neoliberalizmus kritikája, patriarchátus, transzinkluzív feminizmus, transzneműség, vita
Összefoglalás

Az alábbiakban az elmúlt években Magyarországon is egyre mélyebb konfliktusokat generáló, transzok és feministák közötti vitaként keretezett, a genderfogalom és a nemi identitás megválasztásának témája kapcsán szeretném megfogalmazni álláspontomat. A vitához olyan feminista kutatóként tudok elsősorban hozzászólni, aki a téma ideológiai vetületeivel foglalkozik a foucault-i diszkurzus fogalmának segítségével.

Mindenekelőtt azt állítom és igyekszem kifejteni, hogy a vita szerintem nem a feminista versus transz distinkcióval ragadható meg. Sokkal inkább a transzelfogadó (queer) feminizmus és a magát radikális, mert progresszív feminizmusnak1 nevező, transzelutasító felfogás között jelentkezik a – szinte áthidalhatatlannak tűnő – különbség. A vita közvetlenül a „nő”, közvetve a „gender” kifejezés jelentése, illetve a fennálló neoliberális társadalmi renddel szemben kritikus feminizmus mibenléte körül forog. A vitában a „strukturális” kritikával adósnak ítélt feminizmus a neoliberális érdekek kiszolgálójaként ábrázolódik. Ebben a politikai küzdelemben a nyelv nem pusztán közvetítő médiumként van jelen, ami (híven) leírná a helyzetet, hanem a küzdelmek tétjeként is.2

Számomra ezért a kérdés így hangzik: Milyen jelentés(ek) alapján lehetne a vitázó felek rendszerkritikus álláspontjait egyesíteni az államhatalommal szemben – amely a felszámolásunkra, ellehetetlenítésünkre törekszik –, a gender fogalmát démonizáló politikájával szemben? Ezt a kérdést szeretném alaposan körbejárni, annak érdekében, hogy esélyünk legyen bizonyos marginalizált csoportok, nevezetesen a transz*3 emberek önrendelkezési jogának megértésére.

Ez a feminizmuson belüli, kiélesedett vita ráadásul történelmileg sajátos pillanatban került felszínre: a kormányzatnak a közbeszédet és a törvényhozást 2014 óta egyre hangosabban, agresszívabban és sikeresebben uraló, genderellenes diszkurzusára adott önkritika jegyében bon takozott ki.4 Ezért fontos a vitát azzal kezdeni, hogy el tudunk-e mozdulni a rendszer domináns, szélsőségesen populista beszédmódjától, amelyet a gyűlölet retorikájának hétköznapi stratégiává „szelídítése” működtet, s aminek egyik kitüntetett, stigmaként működtetett hívószava a „gender” (gondoljunk a „genderőrület”, „genderideológia”, „genderlobbi” kifejezésekre).

Azt állítom, hogy a transz* emberek vonatkozásában felmerülő „genderidentitás” fogalmának elutasítása, az ezzel szemben megfogalmazott „genderkritikus” fellépés – akarva-akaratlanul – a domináns beszédmód foglyává teszi a feminista kritikát.

Az elmozdulás ismeretelméleti szempontból a pluralitás, valamint a jelentés működésének rendszerszintűségének megértésén múlik; politikai szempontból pedig annak belátásán, hogy a kormányzat genderellenes politikája a maszkulinitás hegemón formájának védelmében, biologizált, fundamentalista felfogásának megerősítéséért folyik. Közvetve ezzel azt is állítom, hogy a törvényhozás is társadalmilag és kulturálisan sajátos beszédmód, így a jogalkotás kutatóinak szintén újra kell majd gondolniuk nyilvánvalónak tételezett (egyetemes) fogalmaikat.

Webcímhttp://fundamentum.hu/sites/default/files/Fundamentum-2023-1-05.pdf