A szegénység csapdái – Időperspektíva és térhasználat mélyszegénységben élő nők habitusában
A tanulmány egy ormánsági, mélyszegénységben élő nők körében végzett interjús kutatás alapján mutatja be a vizsgált csoport időperspektívájának és térhasználatának sajátosságait. Az írás életútinterjúk és strukturált interjúk segítségével elemzi az önéletrajzi emlékezet reflektáltságát, az időbeliség narratív mintázatait, az időperperspektívát múlt, jelen és jövő távlataiban, valamint a rövid távú időhorizont a mindennapi időstruktúra vonatkozásában. Ezt a térhasználat, a térbeli akciórádiusz és a térreprezentációk vizsgálata követi. A „szegénység kultúrájára” jellemző beszűkült tér- és időperspektívát a habitusban rögzült diszpozíciókként értelmezhetjük. Ez lehetővé teszi azt, hogy az időkezelés és a térhasználat tipikus mintázatait szervező beállítódásokat, kognitív sémákat a társadalmi pozícióból fakadó kényszerekkel, meghatározottságokkal összefüggésben elemezzük. E diszpozíciók strukturáló struktúrákként olyan gyakorlatokat generálnak, amelyek hozzájárulnak a hátrányos helyzet tartós fennmaradásához. Ha a szocializáció szűkös körülmények között megy végbe, és kevés lehetőség adódik az életút tudatos alakítására, akkor az egyrészt ahhoz vezet, hogy az érintettek kevéssé lesznek képesek a múlt eseményeit a jelen perspektívájából mérlegelni, és az életút fordulópontjait tágabb összefüggésekben értelmezni, másrészt nem alakul ki az a képesség sem, amely lehetővé teszi a jövő racionális tervezését. A beszűkülő térhasználatban nem csak a többségi társadalom kirekesztő magatartása és a korlátozott anyagi lehetőségek játszanak szerepet. A társadalmi és fizikai tér viszonyai által is strukturált habitus befolyásolja azt, hogy a cselekvőkre milyen hatással vannak a különböző terek atmoszférái. A vizsgált társadalmi csoport esetében ez a nyilvános terek bizonyos típusaival szemben érzett feszélyezettségben, elidegenedettségben nyilvánul meg. Tehát a tér és idő struktúráit társadalmilag létrehozott, az egyenlőtlen társadalmi viszonyokat visszatükröző és újratermelő valóságokként értelmezhetjük. Az interjúelemzések alapján arra következtethetünk, hogy a mélyülő társadalmi egyenlőtlenségek a tér és az idő dimenzióiban is leképeződnek.
