„A gazdasági válságok anyagi kockázatait jelentős részben a háztartások kénytelenek állni: ha a válság politikai kezelése olyan, hogy a lakosságra van áthárítva ennek a költsége – ez a hazai füleknek nagyon is ismerősen csengő „meg kell húzni a nadrágszíjat / most már nem fér bele, hogy…”-kezelési mód –, akkor a háztartások tagjai teszik bele a saját erőforrásaikat a válságkezelésbe. Ez nemcsak azt jelenti, hogy elfogy a megtakarított pénz, hogy nőnek a havi kiadások, hanem azt is, hogy olyan feladatok kerülnek vissza a háztartásba, amelyet korábban akár csak időlegesen is, de meg tudtak esetleg vásárolni. A háziasszonyosodás ezt a jelenséget írja le: a nők ismét egyre jobban kénytelenek megtanulni, milyen egy takarékos háziasszony, és ehhez egymásnak nyújtanak segítséget. Ráadásul minél szegényebb egy háztartás, annál nagyobb felelőssége van a nőnek, hogy a háztartás pénze „jól” legyen beosztva, vagy ha kifogynak a pénzből, ő tudja azt, honnan tud cukrot, lisztet, tojást kölcsönkérni, beszerezni. Ez egy olyan folyamat, amit erős normák kísérnek: az a jó háziasszony, aki mindent megpróbál, és aki mindig csodát csinál, hogy amennyire csak lehet, egyensúlyban legyen a család költségvetése, vagyis aki a legügyesebben tanul (újra) bele a háztartás vezetésébe, a házimunka végzésébe, sőt megtanulja azokat is, amiket korábban nem kellett vagy nem neki kellett: pl. kenyeret süt, hajat vág.
Miért problematikus ez?
Mert eközben alig kérdőjeleződik meg, hogy a válságot milyen hosszú távú politikai és gazdasági döntések okozták, milyen politikai döntésekkel lehetett volna a kitettséget mérsékelni az elmúlt években, évtizedekben. Mivel pedig a normáknak való megfeleléssel pozitív önbecsülés is épülhet – „ügyes vagyok, megcsináltam” –,
a válság kezelése végső soron arra épít, hogy a nők milyen „hatékonysággal” tudnak (újra) egy sor olyan fizetetlen munkát végezni és újabbak magukra venni, aminek kimutatható gazdasági értéke van.
Ami új, hogy egyre kétségbeesettebb hangokkal is lehet találkozni a különféle női fórumokon: nem tudják majd a magasabb rezsit kifizetni, nincs már miből és többet spórolni, vagyis a korábbi válságok nem minden háztartásnak hagytak még mozgósítható erőforrásokat, és az ott élő nők sokszor saját kudarcukként élik meg, ha nem tudnak kijönni a kevésből.”
A kilátástalanság nem a tehetetlen férfi vagy az ügyetlen háziasszony kudarca – interjú Gregor Anikó szociológussal