Nők és a zsebkendőnyi terek
Nem lehetne mégis, hogy kettővel kevesebb Kossuth Lajos meg Deák Ferenc meg Vörösmarty Mihály…és eggyel több Pécsi Eszter utca meg Bédy-Schwimmer Rózsa út meg Bálint Ágnes tér? De olyan igazi, rendes!
Nem lehetne mégis, hogy kettővel kevesebb Kossuth Lajos meg Deák Ferenc meg Vörösmarty Mihály…és eggyel több Pécsi Eszter utca meg Bédy-Schwimmer Rózsa út meg Bálint Ágnes tér? De olyan igazi, rendes!
Orbán Viktor bebizonyította, hogy még nem ment el teljesen a józan esze, amikor a december 21-ei kormányinfón bejelentette Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter államfőjelölését. Ez az egyébként logikus és racionális döntés nem kis meglepetést okozhat a kormány eddigi nő- és családpolitikáját tekintve. Hiszen nem is olyan rég még határozottan a konyhába szánta a nőket a miniszterelnök – természetesen csak azután, hogy az összes többi gondoskodási munkát is elvégezték a felelős állami szektorok helyett –, és maga Novák Katalin is inkább képviselte a karácsony előtt papírzsebkendővel önfeledt áhítatban ablakot pucoló magyar női eszményt.
A korral azonban haladni kell, egyébként is előre megyünk, és nem hátra, a választások közeledtével pedig rétegenként kell megvenni a választópolgárokat. Ebben a konkrét esetben ezúttal a társadalom aktuális igényeinek megfelelő girlboss-narratíva lett előhúzva a kalapból, mint a kormány legújabb identitáspolitikai trükkje. Orbán ezzel a gesztussal végleg le tudja rombolni a róla kialakult hímsoviniszta képet, illetve előtérbe tudja helyezni a 2022-es választási kampány egyik kulcselemét, az identitás- és családvédelmet, hiszen ennek az arca Novák.
A „girlboss” azaz „csajfőnök” vagy „női vezető” koncepciója mindenkinek ismerős lehet, ha máshonnan nem, akkor olyan népszerű, nőknek írt sikerkönyvekből, mint dr. Várkonyi Andrea bestsellere.
A girlboss olyan magabiztos, ambíciózus, önálló nő, aki a férfiak által uralt üzleti életben is sikeres tud lenni. A girlbossok jellemzően felső-középosztálybeliek, akik alapvetően jó körülményekből és adottságokkal indulnak az életben.
Egy ilyen helyzetből könnyű lustának vagy akaratgyengének bélyegezni azokat, akik nem érték el ugyanazokat a sikereket az élet minden területén – tehát nem többdiplomás, többgyerekes, vezető pozícióban dolgozó nők, akiknek mindemellett boldog párkapcsolatuk van, és persze tökéletesen is néznek ki.
Míg a jelenség az 1980-as évekből eredeztethető (amikor például Margaret Thatcher lett az első női brit miniszterelnök, ám pozíciójából semmit nem tett az elnyomott helyzetben lévő nőkért), magát a fogalmat az amerikai Sophia Amoruso tette felkapottá a közbeszédben, aki a 2010-es évek elején alapított (és azóta már csődbe ment) divatcége, a Nasty Gal, illetve erről írt könyve által lett híres, annyira, hogy a Netflix is készített a történetéből egy kérészéletű sorozatot. A fogalom használatával, ahogy arra számos írás rámutatott, az a probléma, hogy szexista, rasszista és osztályelitista, erősíti a patriarchátus hatalmi struktúráit és infantilizálja a nők vezetői pozícióját. A „girlboss-feminizmus” vagy „choice feminism” (a választás feminizmusa) ahelyett, hogy a férfi dominanciát lehetővé tevő struktúrákat bontaná le és minden nő felszabadítására irányulna, lehetővé teszi a nők számára (is), hogy kapitalista törekvéseiket a nemek közti egyenlőségi aktivizmusként legitimálják. Ezzel kiszolgálja a kapitalizmust, amely egyesek individuális sikerét támogatja a tömegek elnyomásán keresztül, és csak a munkásosztály (beleértve a nőket is) kizsákmányolásával létezhet.
Önmagában annak, hogy egy nőnemű személy ér el sikereket, nincs köze a feminizmushoz. Attól, hogy egy nő tesz valamit, az nem lesz feltétlenül felszabadító más nők számára.
A feminizmus ideológiáját nem használhatja az egyén a saját jólétének biztosítására, ha közben másokon ezzel átgázol.
Angolul weaponized incompetence-nek (fegyverként használt inkompetencia, hozzá nem értés) hívják azt a jelenséget, amikor a férfi a házimunkára széttárja a kezét, hogy nem ért semmihez, nem képes pelenkát cserélni és még a kiskanalat sem találja meg az asszony nélkül. Nem cuki, hanem manipuláció.
Hetven év szenvedélyes harc az igazság és a nők ügyének szolgálatában
A Tunéziában született, legendás francia ügyvédnő, Gisele Halimi Annick Cojeannal, a Le Monde újságírójával folytatott beszélgetésében felidézi hosszú életének fontos szakaszait.
Tízévesen éhségsztrájkba kezdett, mert felháborítónak tartotta, hogy nincs egyenlőség fiúk és lányok között. ”Ez nem igazságos így!” kiabálta. Amikor 1949-ben letette az ügyvédi esküt, felháborította annak szövege: „Esküszöm, hogy védőként vagy tanácsadóként nem mondok, nem publikálok semmi olyat, ami szembe megy a törvényekkel, jogszabályokkal, a jó erkölccsel, az állambiztonsággal és a közrenddel; soha nem mulasztom el megadni a kellő tiszteletet a bíróságoknak és az állami hatóságoknak. – (…) A tiszteletet rendelettel írják elő? Nem inkább kiérdemelni kéne? Lelakatolt, örökre megváltoztathatatlan szabályok? Hiszen a szabály – éppen ellenkezőleg – relatív, ideiglenes fogalom. Na és a törvények… Vannak köztük kifejezetten rosszak! A lelkem mélyén tudtam, hogy szavaimat – a védelem, a magyarázat, a meggyőzés abszolút fegyvereit – mindig abszolút szabadon fogom forgatni. És az intézmények iránti tisztelet teljes hiányában.”
A közvélemény által kiemelt figyelemmel kísért nagy perei révén többször is sikerült elérnie a törvények megváltoztatását: „1972-ben jött a bobignyi per. Pontosabban Marie-Claire Chevalier története, akit 16 évesen megerőszakoltak és akit az erőszaktevő feljelentett a rendőrségen, mert abortuszt végeztetett el magán. Az égbekiáltó igazságtalanság, a bántalmazás és a szociális diszkrimináció szembeszökő esete. Az eset tökéletesen alkalmas volt egy nagyszabású politikai perhez, amelynek segítségével a bírók feje fölött a közvéleményhez és az országhoz fordulhattam, megtámadva a törvényt. Láthatja: beigazolódtak az ügyvédi esküvel kapcsolatos fenntartásaim, amelyeket a pályám kezdetén megfogalmaztam. Igenis léteztek ostoba törvények. Az én szerepem volt pert indítani ellenük.”
Across the globe, a growing number of social movements, such as demonstrations in support of equal civil status or reproductive freedom and against sexualized violence, show that women’s and gender rights are highly contested. Against the backdrop of a long history of unequal rights implementation, the contributors to this volume deal with the questions of why and in which ways gender equality has become contested in various political contexts. Local case studies examine the relevant structural, institutional, and socio-cultural causes of the global challenges to equality. This book follows an interdisciplinary approach and unites scholars from law, linguistics, cultural studies, history, social sciences, and gender studies in diverse contexts.
Elhallgatva – A háborús erőszaktétel története és megjelenítése
Az internetes szexmunka a közéletben és a médiában is egyre elfogadottabb lett az elmúlt évtizedekben, pedig világszerte nők és férfiak százezreinek jelent lelki és fizikai terhet a digitális szex, amely az azt közvetítő platformoknak mesés profitot hoz. Szociológiai munkákból látható, hogy még a szakma elhagyása után évekkel később is lelki terhet jelent a tartalomgyártásban résztvevőknek ez a nem is túl magas fizetséget kínáló munka.
Különösen problémás, hogy világszerte rengeteg olyan hír jelenik meg, amely arra koncentrál, milyen jól lehet keresni a kamerák előtt nyújtott szexuális szolgáltatásokkal. Kiváló magyar példa erre a 2020-ban a Velveten és a Blikkben is közzétett beszámoló: 46 évesen álomfizetést, Porschét tudott ezzel egy családanya elérni.
Mindez azonban csak a kirakat. Más platformokhoz hasonlóan itt is csak kerekítési hibának számító keveseknek van esélye arra, hogy jelentős bevételre tegyenek szert, a többségnek kifejezetten rosszul fizető, gyakran egy életre szóló nehézséget jelentő élményt nyújt a szexkamera-üzlet. Hiszen aki egyszer is megjelent ilyen platformokon, soha nem tudja, a jövőben mikor és hol tűnnek fel róla fényképek vagy videók. Ennek ellenére ez a világ alig ismert, még tudományos kutatásokban is alig jelent meg eddig.
Sutba dobhatják itthon a nők a vezetői ambíciókat – derül ki egy friss kutatásból. Közben az oroszok után a magyarok félnek leginkább attól, hogy eltűnnek az olyan hagyományos maszkulin értékek, mint például a teljesítményelvűség, a kockázatvállalás és az erőszak elfogadása vagy a gyengeség látszatának elkerülése.
Memoár bátorságról és áldozathozatalról, egy fiatal nő tollából, aki elmenekült bántalmazó családjától és Szaúd-Arábia elnyomó közegéből – és akinek menekülését lélegzet-visszafojtva figyelte az egész világ.
2019 elején, több mint egy éven át tartó gondos tervezés után Rahaf Mohammed végre elmenekült Szaúd-Arábiából, bántalmazó családjától – de csak Bangkokig jutott, ahol elvették az útlevelét. Ha kényszerűségből hazatér, biztos volt benne, hogy meggyilkolják, ahogy ez a többi lázadó nővel is történni szokott Rahaf hazájában. Üldözői a szállodai szoba ajtaján dörömböltek, amikor regisztrált a Twitterre. A tizenéves lány a világtól kért segítséget, és a világ válaszolt: egy nap alatt negyvenötezer követője lett, és a követői elintézték, hogy Nyugaton kapjon menedékjogot. Rahaf Mohammed most elmondja történetét, amelyből kiderül, hogyan nevelkednek a fiatal nők ebben a zárt királyságban, miközben férfi gondviselőjük markában tartja őket. Raháf hihetetlen jómódban élt, de alá kellett vetnie magát a férfi családtagok – köztük a nagy hatalmú politikus édesapa – akaratának. Gyermekkorában mindennapos volt a bántalmazás, félrevezetés, elnyomás.
A lázadó bemutatja kezdeti tapogatózását a szaúdi menekültek online hálózatában, akik titkos kódokkal kommunikálnak, és egymást segítik abban, hogyan jussanak ki hazájukból, majd rátér arra, hogy Rahafnak hogyan sikerült egymagában Kanadába menekülnie. A kezünkben tartott kötet egy nő harcának krónikája, aki nem nyugodott, amíg ki nem vívta vágyott szabadságát. „Csupán egy autóút választott el a szabadságtól. Több mint egy éve vártam a megfelelő pillanatot, hogy megszökhessem. Tizennyolc éves voltam, és rettegtem, hogy hiba csúszik a gondosan kidolgozott tervembe. De nem bírtam tovább az állandó félelmet, a kegyetlen szabályokat és az ősi szokásokat, amelyek Szaúd-Arábiában megnyomorítják, sőt néha ki is oltják a hozzám hasonló lányok életét. Repesett a szívem, amikor elképzeltem, hogy máshol élek. A telefonom nálam volt, az útlevelemet viszont a legidősebb bátyám őrizte. Minden azon múlt, meg tudom-e szerezni és addig rejtegetni, amíg el nem érkezik a menekülés ideje. Nyugalmat erőltettem magamra, játszottam az engedelmes lányt, aki összepakol az utazásra, pedig hullámokban tört rám a szorongás, miközben a hálószobámból figyeltem a családtagjaim készülődését, aztán pedig összegyűltünk ebédelni, mielőtt útnak indulunk Kuvaitba. Családi üdülés keretében egyhetes rokonlátogatásra készültünk Kuvaitvárosba, amely tíz órányi autóútra esett Háiltól, ahol laktunk. Itt volt a lehetőség, hogy végrehajtsam a tervemet.”
„2013-ban az egész országot megrázta a Renner Erika ellen elkövetett brutális támadás. Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója lakásában megtámadta, aneszteziológiai szakértelemmel elaltatta volt barátnőjét, majd a magatehetetlen testet lemeztelenítette és nemi szervébe lúgot öntött. A borzalmas csonkítás örökre megnyomorította Renner Erikát. A magyar igazságszolgáltatás hosszú évekig nem tudott mit kezdeni az esettel, sokáig úgy tűnt, hogy a magas politikai kapcsolatokkal rendelkező Bene család eléri, hogy az elkövető minimális büntetéssel megússza az előre kitervelt, aljas bűncselekményt. Renner Erika azonban nem adta fel, a hatalmas túlerővel szembeszállva megküzdött az igazáért és ezzel minden bántalmazott, minden túlélő példaképe lett. Mérő Vera lebilincselően izgalmas és a tényekhez az utolsó betűig hű regénye Renner Erika hősies küzdelmének a története.”
https://designart.hu/mero-vera-lug