1907-ben született egy nebraskai kisvárosban, nyolc testvére volt. Édesanyja tanulásra biztatta, azzal az indokkal, hogy a tudás az egyetlen, amit soha nem vehet el tőle senki. A lány szegénységével és 180 cm feletti magasságával gúnyolódás tárgya volt társai körében, ráadásul az egyetem alatt szobalányként kellett dolgoznia. Anyja támogatásával viszont (akkoriban ezt nem sok nő mondhatta el magáról) így is eljutott az MA diplomáig, sőt utána a Johns Hopkins Egyetem kevés női PhD-hallgatójának egyike lett. 

Pályája kezdetén a Marylandi Női Főiskolán, majd a Whittier Főiskolán tanított. 1937-ben ösztöndíjjal a berlini Pszichoterápiai Intézetbe került, ott tartózkodása alatt egy zsidó családnál lakott. Közvetlen közelről látta Hitler felemelkedését, és megtudta, hogy korábbi szállásadóit koncentrációs táborban megölték. Innentől fogva elszántan küzdött a társadalmi igazságtalanságok felszámolásáért. Az USA-ba visszatérve nehezen szerzett állást - még korábbi témavezetője, Knight Dunlap is azzal utasította el, hogy már így is három nő dolgozik a tanszékén, és őket sem kedvelik. Végül mégis a UCLA közkedvelt oktatója lett, és három évtizeden át maradt az intézmény kötelékében. (1970-től magánpraxist vezetett.) 1951-ben hozzáment Edward Hooker irodalomprofesszorhoz. 

A negyvenes években előadás után odament hozzá egy hallgatója, Sam From, és bizalmasan megosztotta vele, hogy a saját neméhez vonzódik. Bemutatta más homoszexuálisoknak, és arra ösztökélte Hookert, hogy tudományos tanulmányozásnak vesse alá „az olyan embereket, mint ő". Biztos, hogy mentális betegek, mint ahogy akkoriban a pszichológusok többsége vélte? Hooker elfogadta a kihívást, de a tudományos közeg sem anyagilag, sem erkölcsileg nem támogatta: a homoszexualitást ekkoriban nemcsak az egyház, hanem a törvény is bűnnek minősítette.

Végül mégis lebonyolította a kutatását 30 homoszexuális és 30 heteroszexuális férfi bevonásával, akik egyike sem állt korábban pszichiátriai kezelés alatt, nem jártak pszichológusnál és nem kerültek összeütközésbe a törvénnyel. Többek közt TAT- és Rorschach-teszteket vett fel velük. A 60 teszteredményt a témában állítólag járatos kollégáinak adta azzal, hogy állapítsák meg, melyek származnak heteroszexuális, illetve meleg emberektől. (Az egyik megkérdezett kolléga maga a TAT megalkotója, Edwin Schneidman volt.) A megkérdezett szaktekintélyek nem tudták megoldani a feladatot: nem tudták két csoportra osztani a teszteket a válaszadók szexuális orientációja szerint. Hooker ezzel

rámutatott arra, hogy a homoszexualitást mentális betegségnek kihozó eredmények torzítottak, és módszertanilag súlyosan hibásak, mivel a korábbi kutatásokba kizárólag olyan alanyokat vontak be, akik eleve pszichiátriai kezelés alatt álltak, jól funkcionáló homoszexuálisokat nem. 

Eredményeit Hooker 1956-ban az Amerikai Pszichiátriai Társaság chicagói konferenciáján mutatta be. A hatvanas években a Meleg Felszabadítási Mozgalom széles körben ismertté tette a nevét. A Mentális Egészség Nemzeti Intézete (NIMH) további támogatást biztosított a munkájához, mely

jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1973-ban törölte a homoszexualitást a mentális betegségek közül.   

Sam From az áttörő tanulmány megjelenését nem érhette meg, mert néhány hónappal előtte autóbalesetet szenvedett. Evelyn Hooker 1996-ban, 89 évesen hunyt el. Még életében film készült róla (Changing Our Minds: The Story of Dr. Evelyn Hooker, 1992).