Feszler Mónika
Kecskeméten született, zenei tanulmányait a budapesti Zenei Szakközépiskolában kezdte. Utána a Zeneművészeti Főiskola hárfa szakán 1969 és 1974 között Lubik Hédy növendéke volt, zongorázni Prunyi
Kecskeméten született, zenei tanulmányait a budapesti Zenei Szakközépiskolában kezdte. Utána a Zeneművészeti Főiskola hárfa szakán 1969 és 1974 között Lubik Hédy növendéke volt, zongorázni Prunyi
Ligeti Vilma Ungváron született 1912-ben, apja nyomdász volt. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán zongoratanári oklevelet szerzett, majd Kiskunhalason zenetanárként dolgozott. 1937-ben Franciaországba került, ahol zongoratanár volt, de cikkeket is
A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakán szerzett tanári oklevelet. Első versei a Nyugatban jelentek meg 1940-ben. A versek mellett meséket, esszéket írt, sokat fordított angolból, németből,
Budapesi zenészcsalád lánya, Hubay Jenő tanítványa volt a Zeneakadémián, 1917-ben végzett. Pályája németországi koncertkörúttal indult, az elkövetkező években Budapesten és európai nagyvárosokban lépett fel. Szende
Gálszécsi Ritoók Zsigmond királyi táblai elnök és Ungvár Berta lánya, 1868. júl. 15-én született Nagyváradon, középiskoláit ugyanott végezte. 1900-ban tett érettségi vizsgát a nagyváradi premontrei főgimnáziumban
Fazekas apjától tanulta meg a mesterség alapjait. 1935-ben ő volt az első nő, aki mestervizsgát tett fazekasságból. A hagyományos túri díszítőelemeket felhasználva hozta létre saját,
Az Állami Balett Intézet tanulója volt Budapesten, 1971-ben végzett, utána egy évet töltött el a a leningrádi Vaganova Akadémián. Hazatérése után az Operaház szerződtette, 1974-ben
Az 1951-es berlini főiskolai világbajnokságon talajon aranyérmes, összetett egyéniben a harmadik helyen végzett. Helsinkiben a tornászmezőny legfiatalabbjaként nyert olimpiai bajnokságot felemás korláton, második volt összetett
Hollandiában, Rotterdamban született, hat éves korában szüleivel az Egyesült Államokba költöztek. A Berkley egyetemen végzett, zongorázni Sigismund Stojowski tanította, Bachot Albert Schweitzer ismertette meg vele,
Történelem-latin szakos hallgató volt a budapesti tudományegyetemen, 1923-ban védte meg doktori disszertációját. 1935-ben publikálta az Egyetemes művelődéstörténet című, mai napig népszerű könyvét. A második világháborút