Marie Curie
1903-ban professzora, Henri Becquerel felügyelete alatt Marie megkapta doktori címét, Franciaországban elsőként, mint nő. Ugyanebben az évben Pierre Curie, Marie Curie, és Henri Becquerel együttesen
1903-ban professzora, Henri Becquerel felügyelete alatt Marie megkapta doktori címét, Franciaországban elsőként, mint nő. Ugyanebben az évben Pierre Curie, Marie Curie, és Henri Becquerel együttesen
Françoise Gilot író és Pablo Picasso festő lánya, művészek között nőtt fel. Karrierje 1968-ban, Párizsban indult, ahol jelmeztervezéssel foglalkozott. Munkái felkeltették Yves Saint Laurent érdeklődését, aki
Algériában született osztrák anyától, francia apától. A posztmodern feminizmus elméletének egyik kidolgozója, színdarabokat, verseket, regényeket publikál, esszéi és kritikái jelentek meg. A l’Université Paris VIII
Regényeiben a nők és gyerekek problémáival, a női szexualitással és a személyes szabadsággal foglalkozik. Néhány műve: Les stances á Sophie (Házasság párizsi módra) – magyarul
Párizsban született és folytatta művészeti tanulmányait, majd 1938-ban az Egyesült Államokba költözött, az Art Students League-en (New York) folytatta tanulmányait. Kezdetben festett, a negyvenes években
1908. január 9-én született Párizsban, szigorú katolikus családban. Húga, Hélène de Beauvoir (Poupette) festőnő volt. Küzdelmét és lázadásait a konformizmus ellen az Egy jó házból
Ötszáznál több mű fűződik a nevéhez, számos operát, szimfónikus zenét, balettet komponált. Munkásságáért számos elismerést kapott, többek között a római Grand Prix díjazottja, hazájában Becsületrenddel tüntették ki.
Szülei már 10 éves korában észrevették matematikai tehetségét. A Sorbonne természettudományi karán kezdett tanulni, a háború alatt röntgentechnikusként dolgozott, utána tudta befejezni tanulmányait. 1925-ben védte
Marseille-ben született, ápolónőnek tanult, az első világháború alatt hadikórházakban dolgozott. 1919-ben házasságott kötött egy holland bankárral, akivel Londonban éltek. 1931-ben Párizsba ment, ahol bekapcsolódott a Ligue
Nővérével, Nadiaval együtt rendkívüli hatást gyakoroltak a francia zenei életre. Lili volt az első nő, aki elnyerte a Prix de Rome-ot, a párizsi Conservatoire hallgatói számára