Földes Mária
Aradon született, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Kolozsváron járt középiskolába. Zsidó származása miatt családjával koncentrációs táborba hurcolták, egyedül neki sikerült Auschwitzot túlélnie. Hazatérése után a Szentgyörgyi István
Aradon született, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Kolozsváron járt középiskolába. Zsidó származása miatt családjával koncentrációs táborba hurcolták, egyedül neki sikerült Auschwitzot túlélnie. Hazatérése után a Szentgyörgyi István
Az egyetlen egyéni Grand Slam győztes magyar teniszező. Az UTE versenyzője 1933-tól, 1947-től pedig a Vasasban játszott. 19-szer volt magyar bajnok, nyert az olasz és
A barcelonai konzervatóriumban tanult, elsõ fellépése is ebben a városban volt. 1947-ben Genfben nemzetközi versenyt nyert és ezzel elindult nemzetközi karrierje. Énekelt Londonban, Párizsban, a
Missenträsk-ban született, egyetemi tanulmányait Uppsalában kezdte el. Diplomájának megszerzése után 1949-től Smålandban kezdett tanítani. 1953-ban jelent meg első könyve, a Tjärdalen, rögtön hatalmas sikert aratott,
A konduktor-pedagógus képzés megteremtője. 1945-ben, még medikus korában csatlakozott Pető Andráshoz, a konduktív pedagógia kidolgozójához. Módszerük alkalmazásával az addig gyógyíthatatlannak hitt mozgászavarokkal küzdők nagyrészét vissza
Az Iparrajziskola elvégzése után divattervezőként kezde pályafutását. Grafikusként számos magyar, német és olasz képeslapnak dolgozott. Komoly sikereket karikatúrái hoztak, 1947-től volt a Ludas Matyi munkatársa. Hazai és
Svájcban 1971-ben kaptak a nők szavazati jogot, ugyanebben az évben választották be a Nemzeti Tanácsba a családjogra szakosodott, a nők egyenlőségéért küzdő ügyvédet. 1977-ben ő lett
Budapesten született, magyar-latin-művészettörténet szakon tanult. Még egyetemistaként elküldte verseit Szerb Antalnak, aki további írásra biztatta, kölcsönös tisztelet, mester-tanítvány kapcsolat alakult ki köztük. Első kötete 1946-ban
Gyakorló pedagógus volt, mesés bábfiguráit a Színháztörténeti Múzeumban őrzik. 1969-ben a Népművészet mestere címmel tüntették ki. Kolonics Ilona Önfeledten címmel készített róla filmet.
Párizsban született francia anyától, angol apától. Angliában nevelkedett, angolul, franciául egyformán jól beszélt. A háború kitörésekor csatlakozott a Land Army-hoz. Megismerkedett a francia idegenlégió egyik