Európa

Alexandra Potanyina

Közép-Ázsia első női felfedezője rendszeresen részt vett  férje, az etnográfus és természettudós Grigorij Potanyin expedícióin. Tanulmányozta az őslakók életét, szokásait, hagyományait, tapasztalatairól tanulmányokat írt az Orosz Földrajzi Társaság számára.

Ida Falander

1864 és 1866 között Stockholmban a Konsthögskolanban tanult rajzolni,  a fametszést Carolina Weidenhayn kézműves iskolájában (Slöjdföreningens skola) sajátította el.  A Ny Illustrerad Tidning című lap akkor létrehozott metszetstúdiójában

Maria Konopnicka

A lengyel irodalom jelentős alakja Suwalkiban született, értelmiségi családba. Magántanároktól kapott igen alapos nevelést, több nyelven beszélt. 1870-ben jelent meg első verse, hamarosan népszerűvé vált.

Matilde Bajer

 Matilde Schlüter jómódú földbirtokos család lányaként 1840. január 4-én született. 1867-ben házasságot kötött Fredrik Bajer (1908-ban béke Nobel-díjas) pacifista, nőjogokért kiálló képviselővel, akivel közösen 1872-ben

Sophia Louisa Jex-Blake

1840. január 21-én született.  Harcot indított Angliában azért, hogy a nők is folytathassanak orvosi tanulmányokat. Londonban, Bostonban és New Yorkban volt orvostanhallgató, engedélyt kapott  Edinburghban

Marianne Hainisch

Az osztrák nőmozgalom alapítója és vezéregyénisége jómódú családból származott, a kor szokásainak megfelelő nevelést kapott. Személyes tapasztalatai vezették a felismerésre, hogy a nőknek ugyanolyan képzést

Caroline Testman

A Dansk Kvindesamfund, az első dán nőegyesület egyik alapítója és elnöke 1872-1883 között. Koppenhágában született, jómódú polgárcsalád lánya, szeretett volna tanulni, de apja meggyőződése szerint

Isabelle Gatti de Gamond

Anyja Zoé de Gamond belga feminista, apja Giovanni Gatti olasz zeneművész volt. Párizsban született, ötéves korában költözött a család Brüsszelbe. Alapos nevelésben részesült, így anyja

Jeltje de Bosch Kemper

Jómódú értelmiségi család lánya, jó neveltetést kapott. A nőkérdéssel J.S. Mill tanulmányának elolvasása után kezdett foglalkozni. 1872-ben megalapítja az Algemeene Nederlandsche Vrouwenvereeniging Tesselschade egyesületet, melynek

Lucy Osburn

Leedsben született jómódú családba, magántanárok nevelték, több nyelvet megtanult. Düsseldorfban járt nővérképzőbe, hazatérése után Florence Nightingale intézetében folytattta tanulmányait. 1868-ban New South Wales kormányzójának kérésére