Adelheid Popp
A tizenötgyerekes bécsi munkáscsaládból származó lány tízéves korában kezdett dolgozni. Az SPÖ (Sozialdemokratischen Partei Österreichs) egyik gyűlésére bátyja vitte el. A párt vezetői felfigyeltek a
A tizenötgyerekes bécsi munkáscsaládból származó lány tízéves korában kezdett dolgozni. Az SPÖ (Sozialdemokratischen Partei Österreichs) egyik gyűlésére bátyja vitte el. A párt vezetői felfigyeltek a
Helsinkiben született, Maria Wilk művésziskolájának elvégzése után 1888-tól Párizsban az Académie Colarossi, majd az Académie Julianhallgatója volt. Hazatérése után családjával Porvooban telepedtek le, férje és anyósa támogatta művészi munkáját.
Az első román jogásznő, és az első nő, aki Európában jogi doktorátust szerzett. 1884-ben jelentkezett a párizsi egyetem jogi fakultására, ahol gyanakvással fogadták, az is
Az első dán női miniszter egyben az első dán nők közé tartozott, akik tudományos fokozatot szereztek. 1894-ben diplomázott, kutatási témája a Hanza kereskedelem volt. Belépett a szociáldemokrata
Litván nemesi családból származik, 1873-ban költözött a család Varsóba. A középiskola elvégzése után tovább akart tanulni, ezt Svájcban tudta megvalósítani. 1888-ban Genfben szerezte meg
Az első nő, aki bekerült a svéd törvényhozó testületbe. Az uppsalai egyetemen végzett 1884-ben, Stockholmban Anna Whitlock iskolájában tanított. Alapító tagja és 1902-1906 között elnöke
Elza Rozenberga Pliekšāne jómódú falusi család lányaként, korán kezdett verseket írni. Éretttségi előtt kimaradt a középiskolából, 1886-ban feleségül ment V.M. Valtershez, aki ezzel minden vagyona
Korán megismerkedett a feminista eszmékkel, fontosnak tartotta a nők tanulását, jogaik elismertetését, előadásokat tartott, cikkeket írt a témában. 1911-ben alapítója és elnöke lett a Societatea
Lübeckben született, művelt, felvilágosult szellemű családba. 17 évesen Berlinbe ment, ahol kezdetben magántanártól tanult rajzolni és festeni. Később, mivel a Porosz Művészeti Akadémiára csak férfiakat
Miután apja tífuszban meghalt, megözvegyült anyjával nyomorogtak. 12 éves korában lépett be részmunkaidősnek egy textilgyárba, egy év múlva abbahagyta az iskolát és teljes állásban dolgozott. A