Somló Sári
Aradon született színészcsaládból, 1893-ban költöztek Budapestre. Az Iparművészeti iskolába járt, ahol végzés után 1912-ben tanársegéd lett. 1908-ban a párizsi Exposition des Arts Décoratifs kiállításon Filozófia
Aradon született színészcsaládból, 1893-ban költöztek Budapestre. Az Iparművészeti iskolába járt, ahol végzés után 1912-ben tanársegéd lett. 1908-ban a párizsi Exposition des Arts Décoratifs kiállításon Filozófia
Feminista, radikális politikai nézetekkel. Szoros kapcsolatban volt Bertold Brechttel és Makszim Gorkijjal. Műveiben gyakran megjelenik a régimódi falusi élet és emberek. Brechttel közösen írt műve
Bernben és Zürichben tanult, már gyerekkorában érdeklődött a festészet iránt. Jómódú szülei 1901-ben két évre Antwerpenbe küldték, hogy ott tanulmányozhassa a holland mestereket. Az ezt
Betsie a ten Boom család gyerekei közül a legidősebb, a család órásműhelyének a könyvelője volt és segített a háztartás vezetésében. A mélyen vallásos család Hollandia
Messingenben született, gazdag földbirtokos családba. Kölnben járt leánynevelő intézetbe, majd tanulmányait Münsterben folytatta, ahol 1903-ban tanári diplomát szerzett. Néhány évig tanárként dolgozott, majd 1907 és1911
A Rákosi Szidi-féle színiiskolában ismerkedett meg a vívással, majd Fodor Károly vívóintézetében fejlesztette tudását. 1909-ben Pozsonyban az első magyar női tőrvívóbajnokság nyertese. Az 1924-es párizsi
Az első nemzetközi sikereket elérő magyar teniszező 1884. augusztus 23-án született Budapesten. A számos hazai siker után a nemzetközi versenykeen is kipróbálta magát, 1902-től nyolc
Artistacsalád gyermeke, ő is követte a családi hagyományt: erőművész lett. Birkózott, súlyt emelt, vasat görbített. A fennmaradt fotók alapján nemcsak igen erős, de nagyon szép
Beregszászon született, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, utána gimnáziumi tanári állást kapott. 1909-ben védte meg Telamon históriája című doktori disszertációját. Első versei a Nyugatban jelentek meg,
Az első nő, aki Lettországban parlamenti képviselő volt. 1883-ban végzett a bauskai gimnáziumban, néhány évet Berlinben logopédiát tanult, majd hazatérte után sérült gyerekeket tanított. Lettország