Utako Okamoto
A szülés utáni végzetes vérzést csillapító tranexaminsav felfedezője Tokióban született. 1936-ban kezdte egyetemi tanulmányait, 1941-ben diplomázott. Az egyetem fiziológiai tanszékén kutató asszisztensként kezdett, majd férjével
A szülés utáni végzetes vérzést csillapító tranexaminsav felfedezője Tokióban született. 1936-ban kezdte egyetemi tanulmányait, 1941-ben diplomázott. Az egyetem fiziológiai tanszékén kutató asszisztensként kezdett, majd férjével
A színésznő Bejrútban született 1932-ben, Párizsban tanult, később többek közt New Yorkban is élt. Franciául, angolul és németül is kiválóan beszélt, emiatt a lehető legváltozatosabb szerepeket kapta. Egyik
Ötéves korában kezdett korcsolyázni, 1985-ben japán bajnok, az 1988-as olimpián Calgaryban ötödik volt. A következő évben világbajnok lett, programjában szerepelt a tripla axel, amelyet ő
Motilal Nehru lánya, Jawaharlal Nehru miniszterelnöke testvére. Családi hagyományainak megfelelően korán kezdett politizálni, részt vett a függetlenségi harcokban, többször bebörtönözték. 1937-ben beválasztották a kormányba, ő
Kikukó 18 éves korában ment férjhez Takamacu herceghez, Hirohito császár öccséhez. Házasságkötésük után világkörüli utat tettek, diplomáciai feladatokat teljesítettek. Európai nászútjuk során, 1931. január 27-29. között
Ikeda Ryoko japán grafikusművész és énekes 1947. december 18-án született Osakában. A hetvenes években egyike volt a legnépszerűbb képregény rajzolóknak Japánban. Az elsők között volt,
A „forradalom anyja” volt az első jemeni és az első arab nő, aki Nobel-díjat kapott. Taiz-ban született, haladó szellemű értelmiségi családba. 1999-ben közgazdaságtanból diplomázott, mesterdiplomáját
Csien-Siung Wu 1912. május 31-én született Kína Jiangsu tartományában. Liuhei családjában fontos szerepet játszott az oktatás, anyja tanár, apja mérnök volt; fiatal korától kezdve ösztönözték érdeklődését
Teheránban született, középiskolás korában az első lány volt, aki hazáját képviselte a Nemzetközi Matematikai Olimpián, ahol 1994-ben és 1995-ben is aranyérmes lett. A helyi Sharif
Szöulban született, hatéves korában kezdett hegedülni. Kilencévesen már fellépett a szöuli filharmonikusokkal, a kritikusok szerint hibátlan, érett előadóként mutatkozott be. 1960-tól a New York-i Juilliard School