Mary Elizabeth Wood
Testvérét látogatta meg Kínában, és maga is ott maradt. Komoly szerepe van az ország könytárfejlesztésében és a szakma elismertetésében. Utazó könyvtárat létesített, amely kínai és
Testvérét látogatta meg Kínában, és maga is ott maradt. Komoly szerepe van az ország könytárfejlesztésében és a szakma elismertetésében. Utazó könyvtárat létesített, amely kínai és
Az előkelő brahmin kasztból származott, apjátol széleskörű ismereteket kapott, a szanszkrit nyelvet is megtanulta. Szülei korai halála után 1880-ban férjhez ment, nem egészen két év
A Kapurthala királyi családba született, tanulmányait Angliában folytatta. Hazatérte után komoly fordulatot jelentett életében Mahatma Gandhival való megismerkedése, ez indította el politikai szerepvállását, az Indian
Az elsőgenerációs feministák egyike, az első női bíró Indiában és az első nő, akit a legfelsőbb bíróság tagjai közé választottak. 1926-ban diplomázott, Kerala államban ő volt
Neves politikus családból származott, az Egyesült Államokban és Angliában járt egyetemre. 1976-ban végzett Oxfordban, hazatért, belépett apja pártjába, a Pakistan People’s Party-ba és aktivan politizálni
1863. január 14-én született. A japán feminizmus első hullámának kiemelkedő személyisége, Shoen néven írt. Eleinte a császári udvarban dolgozott, de úgy gondolta, hogy ez az
Értelmiségi család lánya, a teheráni egyetem jogi karán 1969-ben kapta meg diplomáját, az Igazságügyi minisztériumban kapott gyakornoki állást. Miután sikeresen letette a bírói vizsgát, ő
Az isztambuli egyetemen szerzett tanári diplomát. 1972-ben a Hürriyet című lapban kezdett publikálni cikkeket, elbeszéléseket. Az 1980-as évek elejétől kezdve a feminista mozgalom vezetője lett,
Manilában született, az Egyesült Államokban járt egyetemre. Feleségül ment Benigno S. Aquinohoz, aki a diktátor Ferdinand Marcos elnök legnagyobb politikai ellenfele volt. Évekig száműzetésben éltek,
1949-ben született, élete a nő- és gyermekkereskedelem elleni küzdelemről szól. A nepáli kislányok 5-6 éves koruktól ki vannak téve a veszélynek, hogy elrabolják és a