Olive Dennis
Olive Dennis a Columbia egyetemen diplomázott 1909-ben matematikából, néhány évig tanított, majd a Cornell egyetemen építőmérnöki tanulmányokat folytatott. 1920-ban végzett, a B&O Railroad elnöke alkalmazta, kimondottan
Olive Dennis a Columbia egyetemen diplomázott 1909-ben matematikából, néhány évig tanított, majd a Cornell egyetemen építőmérnöki tanulmányokat folytatott. 1920-ban végzett, a B&O Railroad elnöke alkalmazta, kimondottan
Hardwickban (Massachusetts) született és élt, a Harvard Shaker vallási közösség tagja volt. Asztalosműhelyben dolgozott, a nehéz fűrészelés megkönnyítésére tervezte és készitette el az első körfűrészt.
Antigua szigetén született, apja magasrangú angol katonatiszt, több ültetvény tulajdonosa volt. Tanulmányait Angliában végezte, a nyelvek és irodalom mellett komoly botanikai tudásra tett szert. A
1849-ben a Wesleyan Female College-ban végzett, és ugyanott kapott kisegítő tanári állást. 1860-ban folytatta tanulmányait, a Polytechnic College of Pennsylvaniánkémiát és fizikát, a Woman’s Medical
1860-ban Theophilus Packard lelkész elmegyógyintézetbe záratta feleségét, akivel több, mint húsz éves házasságuk alatt hat gyermeket neveltek. A feleség „őrültsége” abban nyilvánult meg, hogy vitatkozni
Berta Vogel Scharrer 1906. december 1-jén született Johanna Weiss Vogel és Karl Phillip Vogel gyermekeként Münchenben. Korai évei zenével, művészetekkel és kultúrával teltek, kiváló oktatásban
Dél-Karolinában született, a család hatalmas ültetvényén többszáz rabszolgát tartott. Angeline és egyik nővére, Sarah életét két eszmének, a rabszolgaság eltörlésének és a női egyenjogúság kivívásának
Az amerikai nőnevelés egyik úttörője Bucklandben (Massachusetts) született. Az 1800-as évek elején a lányok taníttatását felesleges időpocsékolásnak tartották, de Mary azok közé a szerencsések közé
1980. május 5-én a Sierra On-Line cég új videojátékkal jelent meg a piacon, a Mystery House rövid idő alatt hihetetlen sikert aratott. A játék tervezője
1969 februárjában a rangos floridai Hialeah Park pályán először versenyző, fiatal zsokét rendőrök kísérték a starthelyre, a közönség „Menj vissza a konyhába!” (és durvább) kiabálása