Nők

Földes Mária

Aradon született, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Kolozsváron járt középiskolába. Zsidó származása miatt családjával koncentrációs táborba hurcolták, egyedül neki sikerült Auschwitzot túlélnie. Hazatérése után a Szentgyörgyi István

Margaret Whiting

1924. július 22-én született az előző bejegyzésben, Kay Starr kapcsán is említett Margaret Whiting (teljes nevén Margaret Eleanor Whiting) amerikai country-, jazz- és popénekesnő, aki

Mary Maguire

Az ausztrál rádiózás női pionírjainak egyike Broken Hillben született. A középiskola elvégzése után ékszerbolti eladóként dolgozott és a helyi amatőr színjátszócsoport tagja volt. Néhány év

Körmöczy Zsuzsa

Az egyetlen egyéni Grand Slam győztes magyar teniszező. Az UTE versenyzője 1933-tól, 1947-től pedig a Vasasban játszott. 19-szer volt magyar bajnok, nyert az olasz és

Leela Dube

Tudományos pályafutása 1960-ban kezdődött a Sagar egyetemen, Madhya Pradeshben. 1975-ben Delhibe költözött. Az 1970-es években az Indian Sociological Society tagjaként nevéhez fűződik a nőkkel foglalkozó

Victoria de los Angeles

A barcelonai konzervatóriumban tanult, elsõ fellépése is ebben a városban volt. 1947-ben Genfben nemzetközi versenyt nyert és ezzel elindult nemzetközi karrierje. Énekelt Londonban, Párizsban, a

Sara Lidman

Missenträsk-ban született, egyetemi tanulmányait Uppsalában kezdte el. Diplomájának megszerzése után 1949-től Smålandban kezdett tanítani. 1953-ban jelent meg első könyve, a Tjärdalen, rögtön hatalmas sikert aratott,

Hári Mária

A konduktor-pedagógus képzés megteremtője. 1945-ben, még medikus korában csatlakozott Pető Andráshoz, a konduktív pedagógia kidolgozójához. Módszerük alkalmazásával az addig gyógyíthatatlannak hitt mozgászavarokkal küzdők nagyrészét vissza

Vasvári Anna

Az Iparrajziskola elvégzése után divattervezőként kezde pályafutását. Grafikusként számos magyar, német és olasz képeslapnak dolgozott. Komoly sikereket karikatúrái hoztak, 1947-től volt a Ludas Matyi munkatársa. Hazai és

Kay Starr

1922. július 21-én az Oklahoma állambeli Doughertyben született Kay Starr (eredeti nevén Katherine Laverne Starks) amerikai pop- és jazzénekesnő. 1939-től aktív, leginkább népszerű az 1940-es