Szüsz-Szatmári Réka: Az élet körforgása
Kedveseim! Szomorú, de nem tragikus hírt kell közölnöm: nagymamám lelke tegnap este fél tízkor elhagyta a testét. Egy ideig még közöttünk lehetett, ezt jól éreztük.
Kedveseim! Szomorú, de nem tragikus hírt kell közölnöm: nagymamám lelke tegnap este fél tízkor elhagyta a testét. Egy ideig még közöttünk lehetett, ezt jól éreztük.
A Magyar Női Szemle az Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesületének (az IFUW – International Federation of University Women hazai tagszervezetének) lapjaként működött 1935 és ’39 között. Az első főszerkesztő, egyben az egyesület elnöke Dr. Magyari Zoltánné Dr. Techert Margit volt. (Az első elnök Ritoók Emma.) A lap munkatársai közé tartozott Czeke Marianne, az első magyar könyvtárosnő (aki egy ideig az egyesület elnöke is volt), valamint Dr. Bobula Ida történész, az első habilitáló magyar nő, az első női egyetemi magántanár is.
Az alábbiakban a Nőszemély Feminsita Magazin számainak archívuma látható.
„Az inkriminált fotó kapcsán a testszégyenítés témáját járta körbe egy kerekasztal-beszélgetésen Schiller Noa fotóművész, Szabó Móni pszichológus, Andris, egy transznemű fiú, Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke, persze együtt az érintettel.”
Lehet-e a női testet a részünkként, cselekvésünk, aktivitásunk eszközeként, és nem egy, a társadalom által önmagunktól elidegenített, gyűlölt, abnormálisnak, undorítónak és átalakítandónak vélt valamiként megélni? Többek közt erről beszélgettünk 2014. ápr. 25-én a Szóda Klubban.
Kultúránk úgyis olyan nagyra tartja a „bevállós” nőket, tessék, Réka aztán bevállalós volt, és mindent megmutatott. Modellt állt Schiller Noa fotóművésznek, és az elkészült (nem pornográf) aktképek közül kettőt feltett a Facebookra. …Ja, hogy nem így gondoltátok azt a bevállalósságot? Tényleg? Hű, meg vagyok lepve! Na és miért nem?