Női magazinok

Heavy metal kontra mandolin – mi számít „nőies” zenének?

Nem mondhatni, hogy rendszeres olvasója vagyok a női magazinoknak – mi több: tavaly ősz óta a héten először vettem kezembe egy amolyan „atipikus” női lapot: az Éva februári számát. Bár korábban is igaz volt rám, hogy az újság szlogenjéhez képest („Magamra ismerek”) én a tartalomban csak egészen gyéren „ismertem magamra”, mégis tetszett már a megjelenéstől kezdve az, hogy nem akarják rám erőltetni a „Cosmo-életérzést”, vagyis a legtöbb kommersz női lappal ellentétben a tartalom 90%-át nem a ruha- ékszer- és parfümhirdetések teszik ki, meg a „183 legforróbb szextipp, amivel egy életre megfoghatod a pasidat”-jellegű cikkek.

Nők lap nélkül

Régóta rágódom a problémán, hogy nincsen a magyar piacon egyetlen olyan újság sem, mely felnőtt, intelligens, kulturált nőket szólít meg. A napilapokban és a gazdasági

Mire van szüksége egy nőnek?

A szlogenünk, mint ahogy mindenki láthatja: „Minden, amire egy nőnek valóban szüksége van.” Ennek az a története, hogy 2003 májusa körül minden reggel egy olyan

A női magazinok propagandája és az eredmények

A nőinek nevezett lapok egyre gátlástalanabbul népszerűsítik fiatal nők körében a pornográfia kliséit. A kilencvenes évek hivatásos prostituáltjai vélhetően nem ismertek annyi praktikát, mint ma a Cosmopolitant 2 éve forgató, figyelmesebb szűzleányok.

Miért nem érdemlik meg a nők a valódi kikapcsolódást?

A női lapok rendszeresen foglalkoznak azzal, hogyan kapcsolódjon ki, foglalkozzon magával, érezze jól magát egy nő. Jó esetben egy-egy ilyen témájú cikk kitűnő alkalom lenne arra, hogy a nőket arra bátorítsuk, fejezzék ki érzelmeiket, igényeiket, tanulják meg saját érdekeik képviseletét. Sajnos a legtöbb írásra ennek pont az ellenkezője igaz. A cikkekből az tűnik ki, hogy a nőket benne kell tartani hagyományos szerepeikben, esetenként egy-egy kisebb „kihágást” megengedve, így borítékolható, hogy nem fognak lázadozni, vagy megvédeni magukat. – Pál Móni írása