Class FM

Párbeszéd a nemek közti egyenlőségről: Egyenlő méltóság és női jogok

A Friedrich-Ebert-Stiftung a „Nemek közötti igazságosság Kelet-Közép-Európában” című, 2012 óta futó regionális programja keretében 2016. március 21-én tartotta „Egyenlő méltóság és női jogok” című párbeszédfórumát. Mi az emberi méltóság fogalmának politikai relevanciája? Milyen viszonyban van az egyenlőséggel és az egyenlő jogokkal? Van-e különbség nők és férfiak méltósága között? Mit jelent a méltóság az állam szerepéről való elképzeléseink, illetve a média szabadsága szempontjából? Többek között e kérdéseket járták körül külföldi és magyar előadók a nagyszámú, egyetemi hallgatókból, kutatókból, valamint politikai pártok, vállalatok, szakszervezetek és nőszervezetek képviselőiből álló közönség előtt.

A Nőkért Egyesület második hivatalos működési éve: 2014. április 4. – 2015. április 3. (összefoglaló)

A Nőkért Egyesület második hivatalos működési évében további közéleti vitaesteket szerveztünk, több alkalommal tiltakoztunk a médiában megjelenő szexizmus és erőszakbagatellizálás ellen beadványokkal és demonstrációk szervezésével, és minden lehetséges alkalommal és fórumon követeltük a Magyarország által 2014. március 14-én aláírt Isztambuli Egyezmény ratifikációját.

A nemi erőszak nem vicces – beadványunk a Médiahatósághoz

A fonyódligeti gólyatáborban történt nemi erőszakot a class.fm rádió reggeli műsora , a bűncselekményt relativizálva, bagatellizálva humorizáló kontextusba helyezte, ezért első lépésként panaszt nyújtunk be a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz.