Karen Blixen (1885-1962) Dánia talán legismertebb írónője (eredeti nevén: Karen Christentze Dinesen) állítása szerint nem akart író lenni. Utazni, táncolni, élni, festeni – ez jelentette számára az élet teljességét. „Minden embernek joga van meghatározni a saját sorsát, függetlenül a mások által ráerőltetett szabályoktól…” – ez volt jelmondata és életfilozófiája, melyhez még hányattatásai és kudarcai közt is tartotta magát.
A közelmúltban egy indiai, egy kubai, egy finn, továbbá egy New Yorkban élő zsidó gyökerekkel rendelkező írónő regényeit illetve esszékötetét olvastam. Ők a kortárs világirodalom képviselői. Regényeiken keresztül előtűnik finoman árnyalt, érzékeny, összetett személyiségük. Mintha róluk, hozzájuk szólna George Eliot mondata: „ Ha kifinomultan látnánk és éreznénk a szokványos emberi életformákat, az olyan lenne, mintha hallanánk a fű növését vagy a mókus szívdobogását, és megsüketülnénk a robajtól, amely a csenden túl van.” – **Retek Erika írása**
A Tízezer könnycsepp alcíme (Egy távol-keleti nő emlékiratai) máris belehelyez bennünket a kontextusba, illetve erőteljesen befolyásolja az olvasói elvárásokat. Az alcímből megtudjuk a szöveg műfaját, az író-narrátor-főszereplő származási helyét, a cím pedig árulkodik a történetről. Ebben a rövid áttekintésben nem kívánok részletesen kitérni a könyv tartalmának leírására, inkább a könyv megírásának szempontjait és diskurzusát szeretném nagyobb kontextusban, „a Kelet” diskurzusában górcső alá venni. – Kupán Zsuzsánna írása
Nem kell mítoszkutatónak lenni ahhoz, hogy megsejtsük: a mítoszok mögött valódi történetek rejtőznek, az istenek mögött hús-vér emberek, a háborúkat pedig semmiféle csoda nem tette igazságosabbakká. Ebben a kontextusban nem lehet kétségünk afelől, hogy Iphigénia föláldozása, Pentheszileia meggyilkolása és holttestének meggyalázása vagy épp a tehetséges Kasszandra megerőszakolása és végül felkoncolása mögött valódi női tragédiák állnak. Margaret Atwood, kanadai írónő nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy egy kevésbé látványos női életutat mutasson be, a tiszteletnek örvendő Pénelopé sorsát, aki ezúttal a saját szemszögéből, egyéni, szubverzív, még véletlenül se eposzi nyelvezetén adja elő hányattatásait. – Harkai Daniella írása
Hamvas Béla ma reneszánszát éli, újrafelfedezése, előtérbe kerülése részben összefügg a modern ezoterikus áramlatok felerősödésével, részben pedig Hamvas elévülhetetlen érdemeivel. Nevéhez fűződik többek között az első és talán egyetlen, hatalmas ívű beavatásregény, a Karnevál, amely népes szereplőgárdájával, zseniális narrációs megoldásokkal, mély bölcsességével és nem utolsó sorban pompás humorával méltán a huszadik századi irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. Európai szinten képviselte a főként Böhme, Evola és Guénon által kidolgozott metafizikai tradíció eszmerendszerét, Scientia Sacra című könyve a tradíció meghatározó, szintetikus alapműve. Emellett sokat köszönhetünk neki fordítói munkásságáért, Az ősök nagy csarnoka c. szöveggyűjteményben szinte minden fontos szakrális szöveg értő fordítását olvashatjuk. – Harkai Daniella írása.
