Elizabeth Barett Browning néhány verse
Elizabeth Barrett Browning néhány verse Portugál szonett Theokritosra gondoltam, s az Ének, ős-édes évek dala fájt fel újra, dús éveké, melyeknek mézes ujja osztotta kincsét
Elizabeth Barrett Browning néhány verse Portugál szonett Theokritosra gondoltam, s az Ének, ős-édes évek dala fájt fel újra, dús éveké, melyeknek mézes ujja osztotta kincsét
De inkább vízszintes volnék. Nem vagyok fa, gyökerem nem fogja a földet, Nem szív ásványi sókat, anyai szeretetet, Márciusban nem hozok új levelet, Nem vagyok
Egy párduc üldöz szüntelen, Rögtön megöl, ha utolér. Fákat perzsel a sűrű vér, Jár, mint a nap, fenségesen. A nyomomban van, közeleg, Lépked feketén és
Ház a hóban Bolyongunk egyre, kéz a kézben, nem tudunk elszakadni még. Szótlan tűnődsz. Nem szólok én sem. Sötétedik az esti ég. Hallgatunk, templomba betérve,
Szerintem zseniális…
Kedvenc versem kedvenc kortárs költőmtől (AR).
„Rémület kavarta éji árnyak” Rémület kavarta éji árnyak, Hullongó holdfényben fejszefej. Házfal mögött zajok motoszkálnak. Patkány? Szellem? Tolvaj illan el? Fülledő konyhámon vízbe csobban, Rozzant
Imre Flóra A KAPU Így állunk némán, bronzba öntve, Annak a kapunak két oldalán. Opálos ég fekszik a csöndre, A homokon lustán kúszik a láng.