A Nőkért Podcast évadzáró epizódjában a Nőkért Egyesület tagjai, Antoni Rita újságíró és Vecsernyés Anna pszichológus „feminista bingót” játszva, saját tapasztalataik segítségével cáfolják meg a feminizmussal kapcsolatos tévhiteket, negatív sztereotípiákat.
A célba vett „ellenség” képzeletbeli: egyrészt, hazánkban nincs és soha nem is volt az amerikaihoz hasonló, a társadalom széles rétegeit hosszútávon aktivizáló feminista mozgalom; másrészt olyan, hogy „modern” feminizmus, egyáltalán nem létezik – a mozgalom történetének ismeretében láthatjuk, hogy a különbségtétel a „korrekt” klasszikus és a „túlzó” modern feminizmus közt mesterségesen kreált.
A TETT (Társaság egy Tudatos társadalomért) megismétli a Cambridge-i diákok azonos nevű akcióját. Céljuk, mint fogalmaznak, „hogy minél több embernek megmutassuk : feminizmusra mindenkinek szüksége van, a nemek közötti egyenlőséget célul kitűző mozgalom pedig nem csak a felső – középosztálybeli unatkozó, fehér bőrű egyedülálló nők hisztije.” Ennek apropójából írtam le a magam válaszait a kérdésre.
“De hát kihalunk!” – riadoznak egyre-másra a (már paranoid módon a családon belüli erőszak elleni fellépést is radikális feminista követelésnek vízionáló) patriarcha honatyák és Kossuth-díjas elvbarátaik. Igen, kihaltok, én is ebben bízom.
A„Nők a pályán” mozgalom a nők politikai, közéleti szerepvállalását igyekszik aláírágyűjtés, majd népszavazás segítségével megnövelni. A mozgalmat szintén támogató Tóth Vera a következőt nyilatkozta a
Írtam egy posztot arról, mit tettek velem az egészségügyi dolgozók két hónap alatt, aláírtam (mert egyenes ember vagyok, elég merev gerinccel, ami nem hajlik, inkább törik…), és beküldtem a Praxis blogra. És jöttek a kommentek.
Az alább olvasható előadás – melynek az Oravecz Éva Csilla könyvére vonatkozó részeit közöljük – a genderkutatók szokásos találkozóján, a Sándor Klára és Barát Erzsébet által szervezett Nyelv, ideológia, média konferencián hangzott el 2010. okt. 2-án a Szegedi Tudományegyetemen. Köszönjük a szerzőnek, hogy munkáját a Nőkért.hu rendelkezésére bocsátotta, és egyben fejet hajtunk a heroikus erőfeszítés előtt, amivel átküzdötte magát e tudománytalan fércműveken, hogy azok tévedéseit a nyilvánosság elé tárja. Mint egyik hozzászóló megfogalmazta, egy feminista kutató számára dilemmát képez, hogy egyáltalán leereszkedjen-e odáig, hogy ilyen szintű művekkel vitatkozzon, de én úgy vélem, Dér Csilla jól döntött. – a szerk.
Látszólag kimeríthetetlenek, a valóságban azonban szánalmasan egyszerű sémákba illeszkednek és egy perc alatt megcáfolhatók azok a koholt vádak, gyenge lábakon álló érvek és átlátszó stratégiák, melyekkel megkísérlik a feminizmust elmarasztalni, és a feminista nőket lejáratni.
Mért ne legyek én feminista? Mert a feministák ápolatlan, lompos, ízléstelenül öltöző, nőietlen kékharisnyák, akik egyetlen sikere az életben, hogy militáns támadásokat intéznek a család, az otthon, a gyermekvállalás – és egyáltalán: a természet rendje ellen. Képtelenek mit kezdeni azzal, hogy nők, hiszen a nőt a férfi teszi igazán nővé, márpedig a feministák éppen attól sikertelenek, hogy a férfiakkal való viszonyuk tragikus. Így aztán megkeseredett, kiszáradt banyák, már fiatalon ráncos lelkűek, akik nemcsak félnek a férfiaktól, hanem gyűlölik is őket, mert nem kellenek nekik. Nem csoda, ha leszbikussá válnak.
„Az ember nem születik nőnek, hanem azzá válik” – fogalmazta meg a regényíró, egzisztencialista filozófus és feminista, Simone de Beauvoir az azóta szállóigévé vált mondatot „A második nem” c. 1949-ben megjelent társadalomelméleti művében, melyben, noha konkrétan nem használja ezt a szót, megalapozta a „genderelméletet”.
