Egyéb

A feminista munkája a megmondóférfi (?)

Tegnap az egyik legnépszerűbb női portálon megjelent egy szélsőségesen szexista cikk. Én lazán átugrottam volna rajta, mint a szokásos heti adagon, de nem tehettem, mert fél óránként elém tolta valaki, és még a civil női levelezőlistán is ezt rágták, miközben a hazai feminizmus történetéről szóló, nemrég született cikkeim még hivatalból érdeklődő közegekben is komment nélkül árválkodtak.

Az ENSZ a nők helyzetének javításáért

Koncz Katalin 2008-as tanulmányában azt írja, hogy „a nemek esélyegyenlőségére vonatkozó számtalan célkitűzés, határozat, intézkedés ellenére évtizedek óta ugyanazok a problémák vannak napirenden, a nemek