Ritoók Emma
Gálszécsi Ritoók Zsigmond királyi táblai elnök és Ungvár Berta lánya, 1868. júl. 15-én született Nagyváradon, középiskoláit ugyanott végezte. 1900-ban tett érettségi vizsgát a nagyváradi premontrei főgimnáziumban
Gálszécsi Ritoók Zsigmond királyi táblai elnök és Ungvár Berta lánya, 1868. júl. 15-én született Nagyváradon, középiskoláit ugyanott végezte. 1900-ban tett érettségi vizsgát a nagyváradi premontrei főgimnáziumban
Fazekas apjától tanulta meg a mesterség alapjait. 1935-ben ő volt az első nő, aki mestervizsgát tett fazekasságból. A hagyományos túri díszítőelemeket felhasználva hozta létre saját,
Történelem-latin szakos hallgató volt a budapesti tudományegyetemen, 1923-ban védte meg doktori disszertációját. 1935-ben publikálta az Egyetemes művelődéstörténet című, mai napig népszerű könyvét. A második világháborút
1895-ben született. Érettségi után könyvtárosi főiskolát végzett – Móra Ferenc javaslatára – Berlinben. Dolgozott a Königliche Bibliothekben is, majd 1918 őszétől Bécsben tanulmányozta a könyvtárakat.
Rachel Costelloe Londonban született, a Kensington High School elvégzése után Cambridge-ben a Newnham College matematikus hallgatója volt. Egyetemi évei alatt aktivan részt vett a Cambridge University
Madzsar Alice mozgásművészeti iskolájában végzett koreográfusi tanulmányokat, ugyanitt hamarosan tanítani kezdett, majd Madzsar Alice halála után 1939-ig vezette az intézetet. Előadóként és koreográfusként – néha
Balassagyarmaton született, a Budapesti Tanítónőképzőbe járt, ahol 1908-ban végzett. Csipkekészítést is tanult, munkáival több hazai és külföldi kiállításon vett részt. 1934-ben Fertsek Ferenc néven kezdett
1877-ben született a partiumi Nagykárolyban, apja orvos, bátyja Jászi Oszkár szociológus. A család élénk kulturális életet élt, a város lakója volt például Kaffka Margit és Márkus
Dudich Endréné Vendl Mária Gyergyóditrón született, Székelyföldön, ahol édesapja a polgári iskola igazgatója volt. A környék már régóta ismert volt különleges geológiai adottságairól, ami neves
1879. május 25-én Szekszárdon született Geiger Gyula ügyvéd, újságíró és Benczelits Erzsébet tanítónő lánya, Valéria. A család anyai ágon rokonságban volt a Babits családdal, az