Pál Móni

A nők önérvényesítése lenne minden rossz okozója? – a „backlash” Magyarországon – 1. rész

A feminizmus ellenzői szerint a túlzásba vitt egyenlőség tette boldogtalanná a nőket, és a férfiakra is negatívan hat. A könyv a ’80-as évek amerikai feminizmusát vizsgálja az újságok, a televízió, a filmek, a divat, a szépségipar, a politika, a pszichológiai elméletek és terápia, illetve a nők reproduktív jogainak elemzésének keresztül, de ezek a folyamatok hasonlóan működnek különböző korokban és országokban.

Mit adott nekünk a szexuálpszichológia?

A neten renget szexológus, szexuálpszichológus tevékenykedik, és nők is gyakran kérnek tőlük tanácsot. Gyakran előfordulnak tévében, rádióban is szakértőként (a különböző műsorok vagy rovatok állandó szexuálpszichológusokkal rendelkeznek). Ebből arra lehetne következtetni, hogy rengeteg tabut döntöttünk meg az utóbbi évtizedekben, felszabadultan szexelünk, és van megoldás a kisebb-nagyobb problémáinkra. Pedig dehogy. Úgy tűnik, ezek a „szakemberek” is csak a nők elnyomásában segédkeznek.

A GYES esete a feminizmussal

A napokban a Parlament megszavazta a GYES idejének 3-ról 2 évre történő lerövidítését. A közvélemény nagy része ellenzi az új törvényt, mint a jóléti állam lebontásának irányába tett újabb lépést. A gyermekgondozási segélyt 1967-ben vezették be, és akkoriban a gyerek 2,5 éves koráig járt, de egy két évvel későbbi rendelet már az ominózus 3 évest kort indítványozta. A kérdéssel összefüggésben a leghangosabb az a vélemény, ami a születések számának csökkenésével, vagy egyenesen a „magyarság kihalásával” riogat. Nem vitatom, hogy a szociálpolitikai intézkedések befolyásolják, mikor és milyen körülmények között vállal egy család gyereket, de mintha ebben a kérdésben is elsikkadna, mi lenne valójában jó megoldás a nőknek – Pál Móni írása.

Létezik-e egyáltalán társfüggőség?

Egy ideje nagyon elterjedt a „társfüggőség” kifejezés használata, az internetes kereső pl. 3400 találatot ad ki a szóra. Nem szeretnék szakmai vitákba belemenni ezzel kapcsolatban, nem törekszem a fogalom egzakt, tudományos meghatározására; tekintsétek ezt a cikket – melyben a fogalommal és használatával kapcsolatos problémákat fejtem ki – szubjektív gondolatfolyamnak. – Pál Móni írása

Apák napja

Az apák napja eredete 1909-re nyúlik vissza, amikor is egy amerikai polgárháborús veterán lánya, Sonora Smart Dodd Spokane-ben, Washington államban az anyák napi beszédet hallgatva arra jutott, hogy korán megözvegyülő, hat gyermekét egyedül felnevelő apja is megérdemelne hasonló tiszteletadást.

Miért nem érdemlik meg a nők a valódi kikapcsolódást?

A női lapok rendszeresen foglalkoznak azzal, hogyan kapcsolódjon ki, foglalkozzon magával, érezze jól magát egy nő. Jó esetben egy-egy ilyen témájú cikk kitűnő alkalom lenne arra, hogy a nőket arra bátorítsuk, fejezzék ki érzelmeiket, igényeiket, tanulják meg saját érdekeik képviseletét. Sajnos a legtöbb írásra ennek pont az ellenkezője igaz. A cikkekből az tűnik ki, hogy a nőket benne kell tartani hagyományos szerepeikben, esetenként egy-egy kisebb „kihágást” megengedve, így borítékolható, hogy nem fognak lázadozni, vagy megvédeni magukat. – Pál Móni írása

Néhány gondolat a feminizmustól idegenkedő nőknek

A feminizmussal foglalkozók körében gyakran előkerül az a meglátás, miszerint Magyarországon úgy alakult ki a feminista nézetekkel szembeni erős ellenállás, a konzervatív kritika, hogy valójában nem is volt igazi nőmozgalom.