Azár Náfiszi (1955 -) a kortárs perzsa irodalom egyik legnépszerűbb alakja, az iráni egyetemen tanított évekig (amikor hagyták), 1997-től pedig Amerikába emigrált, ahol jelenleg a John Hopkins Egyetemen oktat. Nevét A Lolitát olvastuk Teheránban c. memoárja tette egy csapásra ismertté, 32 nyelvre fordították le, 2007-ben végre magyarul is hozzáférhető.
Földes Jolán (1902 -1963) neve méltatlanul esett ki a magyar irodalmi kánonból és úgy tűnik, ezúttal túlzások nélkül a férfikritika áldozatáról beszélhetünk: neve nem szerepel a Világirodalmi lexikonban (még a kiegészítő kötetben sem). Nyúlfarknyi méltatása az Új Irodalmi Lexikonban olvasható, de még halálának pontos dátuma is kérdőjeles.
Karen Blixen (1885-1962) Dánia talán legismertebb írónője (eredeti nevén: Karen Christentze Dinesen) állítása szerint nem akart író lenni. Utazni, táncolni, élni, festeni – ez jelentette számára az élet teljességét. „Minden embernek joga van meghatározni a saját sorsát, függetlenül a mások által ráerőltetett szabályoktól…” – ez volt jelmondata és életfilozófiája, melyhez még hányattatásai és kudarcai közt is tartotta magát.
Nem kell mítoszkutatónak lenni ahhoz, hogy megsejtsük: a mítoszok mögött valódi történetek rejtőznek, az istenek mögött hús-vér emberek, a háborúkat pedig semmiféle csoda nem tette igazságosabbakká. Ebben a kontextusban nem lehet kétségünk afelől, hogy Iphigénia föláldozása, Pentheszileia meggyilkolása és holttestének meggyalázása vagy épp a tehetséges Kasszandra megerőszakolása és végül felkoncolása mögött valódi női tragédiák állnak. Margaret Atwood, kanadai írónő nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy egy kevésbé látványos női életutat mutasson be, a tiszteletnek örvendő Pénelopé sorsát, aki ezúttal a saját szemszögéből, egyéni, szubverzív, még véletlenül se eposzi nyelvezetén adja elő hányattatásait. – Harkai Daniella írása
Hamvas Béla ma reneszánszát éli, újrafelfedezése, előtérbe kerülése részben összefügg a modern ezoterikus áramlatok felerősödésével, részben pedig Hamvas elévülhetetlen érdemeivel. Nevéhez fűződik többek között az első és talán egyetlen, hatalmas ívű beavatásregény, a Karnevál, amely népes szereplőgárdájával, zseniális narrációs megoldásokkal, mély bölcsességével és nem utolsó sorban pompás humorával méltán a huszadik századi irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. Európai szinten képviselte a főként Böhme, Evola és Guénon által kidolgozott metafizikai tradíció eszmerendszerét, Scientia Sacra című könyve a tradíció meghatározó, szintetikus alapműve. Emellett sokat köszönhetünk neki fordítói munkásságáért, Az ősök nagy csarnoka c. szöveggyűjteményben szinte minden fontos szakrális szöveg értő fordítását olvashatjuk. – Harkai Daniella írása.
