Licia Albanese
Bari mellett született, Giuseppina Baldassare-Tedeschi tanítványa volt. 1933-ban megnyert egy énekversenyt, a rákövetkező évben lett ismert a neve, amikor Milánóban előadás közben ugrott be a Pillangókisasszony szerepébe.
Bari mellett született, Giuseppina Baldassare-Tedeschi tanítványa volt. 1933-ban megnyert egy énekversenyt, a rákövetkező évben lett ismert a neve, amikor Milánóban előadás közben ugrott be a Pillangókisasszony szerepébe.
Rosalind Elsie Franklin jómódú és befolyásos család öt gyermeke közül másodikként, 1920. július 25-én látta meg a napvilágot Londonban. Kora gyermekkorától kezdve megmutatkozott különleges intelligenciája,
1862. július 16-án még rabszolgának született. Szüleit korán elvesztette, 16 évesen tanítói állást kapott egy feketéket oktató általános iskolában. Később Memphisbe költözött, és munka mellett a
Aenne fantasztikus üzleti karrierje különös módon indult. A negyvenes évek vége felé megtudta, hogy férjének hosszabb ideje szeretője van, akitől gyereke is született. Az is
3 és 1 méteres deszkáról valamint toronyból összesen 10 országos bajnokságot nyert. Egyetemistaként az Ann Arbor Swim Club versenyzője volt, végzés után belépett a légierőhöz
Fazekas apjától tanulta meg a mesterség alapjait. 1935-ben ő volt az első nő, aki mestervizsgát tett fazekasságból. A hagyományos túri díszítőelemeket felhasználva hozta létre saját,
A Jura hegység egyik kis falujában nőtt fel, 16 évesen egy vasúttársaságnál kezdett dolgozni, hogy ingyen utazhasson. Egy év múlva Törökországban lóháton átkelt Anatólián. Az
Audrey Niffenegger 1963 június 13-án South Haven-ben (Michigan államban) született. A tehetséges művész, metszetkészítő és író, számos díj és ösztöndíj tulajdonosa: (a Vogelstein Alapítvány művészeti
Az Állami Balett Intézet tanulója volt Budapesten, 1971-ben végzett, utána egy évet töltött el a a leningrádi Vaganova Akadémián. Hazatérése után az Operaház szerződtette, 1974-ben
Az 1951-es berlini főiskolai világbajnokságon talajon aranyérmes, összetett egyéniben a harmadik helyen végzett. Helsinkiben a tornászmezőny legfiatalabbjaként nyert olimpiai bajnokságot felemás korláton, második volt összetett