XX. század

Méray-Horváth Zsófia

Külföldön Opika von Meray-Horvath néven ismerték. Aradon született 1889. december 30-án, három fiútestvére volt. Apja prominens szociológus volt, és Károlyi Mihály meghívására családjával Budapestre költözött.

Dóczyné Berde Amál

Apja teológiatanár, anyja tehetséges gyerekeit neveli: Sándorból református pap lesz, Máriából író, Károlyból orvosegyetemi professzor. Amál magántanulóként elvégzi a Tanítóképzőt Kolozsváron, majd európai tanulmányútra megy,

Thuránszky Irén

Esztergomban született,a tanítóképzőt és a polgári tanítónőképzőt mennyiségtan-természettudomány szakon Budapesten végezte. Katona Lajos irodalomtörténésszel kötött házasságot. 1878-tól a kőszegi polgári iskolában, 1880-tól a budapesti VI.

Déryné Széppataki

Schekenbach József és Ridl Anna leányaként született 1798. december 23-án Jászberényben. 1813-ban szerződött a második magyar színtársulathoz. Az igazgató, Benke József (Laborfalvi Róza apja) javaslatára

Telkes Mária

A budapesti tudományegyetemen matematika-fizika tanári szakon végzett, doktori dolgozatát fizikai-vegytanból készítette. 1924-ben az Egyesült Államokba ment, ahol Clevelandban dr. George W. Cryle professzor biofizikai laboratóriumában

Olive Dennis

Olive Dennis a Columbia egyetemen diplomázott 1909-ben matematikából, néhány évig tanított, majd a Cornell egyetemen építőmérnöki tanulmányokat folytatott. 1920-ban végzett, a B&O Railroad elnöke alkalmazta, kimondottan

Takamacu Kikukó

Kikukó 18 éves korában ment férjhez Takamacu herceghez, Hirohito császár öccséhez. Házasságkötésük után világkörüli utat tettek, diplomáciai feladatokat teljesítettek. Európai nászútjuk során, 1931. január 27-29. között

Rebecca West

Eredeti neve Cicily Isabel Fairfield Andrews, ezt cserélte fel egy Ibsen darab (Rosmersholm) feminista hősnőjének nevére. Keményen bírálta kora társadalmát a nők alárendelt helyzete miatt. Újságírói

Ikeda Ryoko

Ikeda Ryoko japán grafikusművész és énekes 1947. december 18-án született Osakában. A hetvenes években egyike volt a legnépszerűbb képregény rajzolóknak Japánban. Az elsők között volt,

Kosáryné Réz (Lola)

Kosáryné, leánykori nevén Réz Eleonóra, Selmecbányán született 1892. december 7-én, Réz Géza főiskolai tanár legidősebb életben maradt gyermekeként. Szülővárosában járt gimnáziumba, ahol hamar feltűnt éles