XX. század

Wanda Rutkiewicz

Az első nő, aki sikeresen megmászta a Himaláján a K2 csúcsot. A wroclawi egyetemen szerzett elektromérnöki diplomát, mérnöki munkája mellett röpladázott, atletizált. Első alkalommal az

Bálint Alice (Alice Carrard)

Budapesten született 1897-ben, zongaratanár anyjától tanult meg játszani. 9 éves korában felvették a Zeneakadémiára, Thomán István, Bartók Béla, Weiner Leó voltak a mesterei. Kezdetben Budapesten,

Nőkért.hu

Dr. Tihanyi Zsófia

Tihanyi neve a Bozzay Margit szerkesztette 1931-es Magyar asszonyok lexikonjában bukkan elő, mint az egyetlen magyar fogorvosnő a több száz felsorolt közül. Tihanyi Zsófia születési

Libby Riddles

Az Iditarod Trail Sled Dog Race első női nyertese 1985-ben. (Az Alaszkában évente megrendezett kutyaszán verseny Anchorage és Nome között  9 – 15 napig tart, gyakori hó-

Karen Magnussen

1968-ban volt először kanadai bajnok, a következő évet sérülés miatt ki kellett hagynia. 1970-ban indult újra, megnyerte a bajnokságot, elsőségét a következő négy évben is

Anuradha Koirala

1949-ben született, élete a nő- és gyermekkereskedelem elleni küzdelemről szól. A nepáli kislányok 5-6 éves koruktól ki vannak téve a veszélynek, hogy elrabolják és a

Gyenge Valéria

Tizenkét évesen egy ifjúsági versenyen a legendás mester, Sárosi Imre fedezte fel és vette szárnyai alá. Első bajnoki aranyérmét 1947-ben, az ifjúsági országos bajnokságon nyerte

Vilma Espín

Santiago de Cuba-ban született, jómódú értelmiségi családba. A helyi egyetem vegyészmérnöki karán végzett 1954-ben, posztgraduális képzést ugyanabban az évben az Egyesült Államokban a Massachusetts Institute

Sheila Scott

Az első brit, aki szólóban körülrepülte a földet 1966-ban. 1927-ben született. Színésznő volt, színpadon és televízióban kisebb szerepekben lépett fel. Az ötvenes évek végén ismerkedett

Irene Ayako Uchida

A kanadai tudós 1917-ben Vancouverben született. Fiatalon zongorázni és hegedülni tanult és a British Columbia egyetemen angol irodalmat hallgatott. A háború után a torontói egyetemen