Fannie Farmer
Bostonban született, családja fontosnak tartotta a tanulást, lányaikat is középiskolába járatták. Fannie 16 éves korában lebénult, évekig nem tudott lábraállni, tanulmányait otthon folytatta. Harmincéves korára,
Bostonban született, családja fontosnak tartotta a tanulást, lányaikat is középiskolába járatták. Fannie 16 éves korában lebénult, évekig nem tudott lábraállni, tanulmányait otthon folytatta. Harmincéves korára,
Az első finn nőjogi szervezet, a Suomen Naisyhdistys alapítója arisztokrata családból származott. Az 1870-es évek elején kezdett publikálni, Ringa vagy Aarne írói nevek alatt. 1887-88-ban Angliában és az Egyesült Államokban
1857. január 3-án született. Középosztálybeli, vallásos család gyermeke. 24 éves korában Berlinbe költözik , kapcsolatba kerül a szocialistákkal és a szakszervezetekkel. 1881-ben alapítója és vezetőségi
Már akkor szorgalmazta a nők élethosszig tartó tanulását, amikor nem is ismerték ezt a fogalmat. Különösen fontosnak tartotta az egészségügyi, higiénés és korszerű háztartástani ismereteket.
Koppenhágában nőtt fel, 1884-ben szerezte meg tanítói oklevelét. 1890-ben – magas rangú hivatalnokok tiltakozása ellenére – a dán parlament, a Rigsdagen első női gyorsírójává nevezték
Pozsonyban született, Budapesten Telepy Károly, Münchenben Josef Fluggen tanítványa volt. 1885-ben Párizsba ment, ahol egy ideig Munkácsy Mihály műtermében dolgozhatott. Később hosszabb időre Firenzébe költözött.
Elizabeth Cady Stanton lánya Seneca Fallsban született, anyja példáját követve a nőmozgalomnak szentelte életét. A Vassar College-ban matematikából diplomázott 1878-ban, 1882-től 1902-ig férjével Angliában éltek.
A román királyi család udvari festője, a Novembergruppe tagja, a Berliner Secession csoport egyik alapítója volt. Altdorfban született, 13 évesen Münchenben a lányok részére alapított
1856-ban született, ő volt az első nő, aki Ausztráliában orvosi prakszist folytathatott. A Melbourne-i egyetem nem vett fel orvoskarára nőket, ezért az Egyesült Államokban
A modern költészet első hazai képviselői közé tartozott. Előkelő családba született, igényes nevelést kapott, több nyelven beszélt. Sokat utazott, Párizsban a Sorbonne hallgatója volt. Korán