Békét és az erőszakmentes életet mindenki számára az országában, a városában, a munkahelyén és az otthona falain belül is! Isztambuli Egyezményt, a nemek közti bérszakadék felszámolását, a szexuális és reprodukciós jogok érvényesítését - avagy mit szeretnénk nőnapra 2022-ben.
Március 8-a van. Már több mint száz éve annak, hogy az egyenlő fizetésért, a munkakörülményeik javításáért és az állampolgári jogaikért küzdő munkásnők emlékére e napon ünnepli a világ a Nemzetközi Nőnapot.
Most, 2022-ben, miután Ukrajnában háború dúl, ünnepelni nem sok okunk van. Mégsem szabad hagyni még e körülmények között sem, hogy a nőnap idén háttérbe szoruljon. Az olyan, nőinek tartott értékekre, mint az együttműködés és a szolidaritás most nagyobb szüksége van a világnak, mint valaha.
Itt állunk Kéthly Anna szobránál, hogy a múlt felé fordulva kifejezzük tiszteletünket a nők jogaiért küzdő elődeink iránt, és hogy a jövő felé fordulva, a választások közeledtével elmondjuk: mi, nők milyen országban szeretnénk élni, mit várunk az új kormánytól – akárkik is fogják azt alkotni.
Szöveg: Antoni Rita, Csipka Szilvia
Video: Rajnai Gábor
Asszisztens: Bánovics Marcsi
Szereplők: Antoni Rita, Bánovics Marcsi, Doubravszky Júlia, Erdős Erik Robin, F. Lassú Zsuzsa, Nagy Krisztián, Németh Évi, Rákosi Judit, Szöllősi Tímea, Takács Petra
Kéthly Anna, a második magyar parlamenti képviselőnő szociáldemokrata volt, kiállt a többpártrendszer, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok mellett. Ellenezte a háborút. Így írt a Nőmunkás című lapban: „Mi nem a veszélyes élet rajongói vagyunk és olyan világot szeretnénk, amelyben élettársunkat és gyermekünket nem kell »ezzel vagy ezen« visszavárnunk.” Utalt ezzel arra, hogy a spártaiak a háborúban elesett vagy megsebesült férfiakat a pajzsukon vitték haza.
Ma is a legfontosabb célunk: a béke és az erőszakmentes élet mindenki számára az országában, a városában, a munkahelyén és az otthona falain belül is.
A háború alatt sem szabad megfeledkeznünk a nők elleni erőszak problémájáról. Egyrészt, mert a háború még fokozza is a nők elleni erőszakot, amitől a Magyarországon élő és a menekültként itt tartózkodó nőket egyaránt meg kell védeni!
Másrészt, mert a nők elleni családon belüli, kapcsolati erőszaknak és a háborúnak a gyökere azonos: a jogosultságtudat, a másik embert, vagy éppen a másik országot birtokolni, leuralni akaró mentalitás. A másik ember és a másik ország elleni erőszak természete, az elnyomás, a hatalomgyakorlás technikája is hasonló.
Mert mit tesz az agresszor:
Először hibáztat, megaláz, leszól, kritizál. Aztán egyre többet követel, lojalitásra, tiszteletre való hivatkozással.
Ezután az áldozata rossz hírét kelti, hazug dolgokat állít róla a külvilág előtt, gyengíti a státuszát.
Egy idő után próbálja ellehetetleníteni anyagilag is, hogy fokozza kiszolgáltatottságát.
Igyekszik elszigetelni az áldozatot a támogatóitól, illetve feszültséget kelteni köztük.
Egy idő után fizikailag is elvágja a külvilágtól (elvágja a telefontól, internettől, közlekedéstől).
Végül fizikailag okoz először könnyebb, később súlyosabb sérüléseket, ami a teljes megsemmisítéshez vezethet.
A bántalmazás felismerésével és kellő időben történő beavatkozással, az agresszor kellő időben történő megfékezésével azonban a végzetes következmények elkerülhetők.
Pár héttel a háború kitörése előtt újra bebizonyosodott a magyar áldozatvédelmi rendszer csődje, amikor egy szabadlábon hagyott elkövető puszta kézzel kinyomta volt partnere mindkét szemét. Ahogy az lenni szokott, az esetnek voltak előzményei, amikről a hatóságok is tudtak, mégsem akadályozták meg a visszafordíthatatlant. Ebből elég! Elég volt a rémtörténetekből, az áldozathibáztatásból, a veszélyes elkövetők szabadlábon védekezéséből és az évekig húzódó, a sértetteket újratraumatizáló eljárásokból! Elég volt a kifogásokból: követeljük Magyarország következő kormányától – akárkikből is fog állni – hogy illessze hazánk jogrendjébe az Isztambuli Egyezményt!
A nemek egyenlősége ma Magyarországon azonban nemcsak az áldozatvédelem terén hagy kívánnivalót maga után. További problémák, amelyekkel nőnap alkalmából foglalkoznunk kell, és amelyek mielőbbi megoldást kívánnak:
Jelenleg Magyarországon átlagosan 18,2 százalékkal keres kevesebbet egy nő, mint egy férfi. Követeljük a munkahelyi nemi alapú diszkrimináció megszüntetését, az esélyegyenlőség biztosítását, a nemek közti bérszakadék felszámolását, ennek érdekében teljes bértranszparenciát.
A nők elleni diszkrimináció minden formájának felszámolását célzó ENSZ-egyezmény (CEDAW) mint az 1982. évi 10. törvényerejű rendelet már évtizedek óta a magyar jogrend része, mégis nagyon kevés valósul meg belőle a gyakorlatban. Követeljük az egyezmény pontról pontra történő megvalósítását és az ENSZ nőjogi bizottsága időszakos ajánlásainak betartását!
Követeljük a többnyire nőkre háruló gondoskodási terhek csökkentését, az ehhez szükséges reformokat az oktatásban, egészségügyben, szociális szférában, gyermek- és idősgondozás terén.
Külön támogatást követelünk a speciális helyzetű, pl. hajléktalan, fogyatékossággal élő, vagy fogyatékossággal élő gyermeküket otthon gondozó nőknek!
Szinte nincs olyan nő, akit élete során legalább egyszer ne ért volna a munkahelyi vagy a köztéri szexuális zaklatás valamilyen formája. Követeljük, hogy az intézmények, beleértve a közlekedési vállalatokat is, dolgozzanak ki stratégiát a szexuális zaklatás megelőzésére! A menekülteknek szállást vagy fuvart felajánlók közt sem csak segítőkész emberek vannak, hanem olyanok is, akik igyekeznek visszaélni a menekült nők kiszolgáltatottságával – meg kell akadályozni, hogy az otthonukat elhagyni kényszerülő nők traumáit még szexuális erőszak vagy zaklatás tetézze!
A háború alatt nem szorulhatnak háttérbe a nők szexuális és reprodukciós jogai sem, melyek világszerte fenyegetés alatt állnak.
a szülészeti ellátás korszerűsítését, WHO-ajánlásokkal való harmonizálását, a szülészeti erőszak felszámolását!
az átfogó, objektív, tényszerű, szakmai alapokon nyugvó iskolai szexedukációt,
a szabad, ingyenes és biztonságos abortusz jogát – annak tiszteletben tartását a jövőben is, hogy a magyar társadalom többsége a tiltást vagy a szigorítást ellenezné.
Nem elhanyagolható a reprezentáció kérdése sem: Budapesten pl. mindössze 35 Kéthly Annáéhoz hasonló köztéri női szobor van, amely nem akt vagy allegória, hanem valós személyt, női történelmi alakot ábrázol. Szexista reklámok, vagy éppen a prostitúció egyes formáit népszerűsítő plakátok helyett követeljük a köztereken a magyar nőtörténet jelentős alakjairól való megemlékezést! Követeljük továbbá, hogy a káros nemi sztereotípiákat szorgalmazó tartalmak helyett a tudomány, a művészet, a közélet terén jelentős teljesítményt nyújtó nők kerüljenek a tankönyvekbe!
Végül, de nem utolsósorban: elegünk van abból a politikai kommunikációból, amely a nőket nem önálló személyként és teljes értékű, az életfeladatairól, a betöltendő szerepeiről szabadon döntő állampolgárként láttatja. Tiszteletet a nőknek! Nem feltételekhez, nem a hagyományos női szerepek betöltéséhez kötve, hanem emberi jogi alapon. Tiszteletet a nőknek, tiszteletet a döntéseinknek, tiszteletet a sokféleségünknek! Akármi lesz az április 3-i választások kimenetele, mi itt maradunk!
