Slachta Margit
A jómódú, lengyel nemesi származású zadjeli Slachta Kálmán és sárosi Saárossy Borbála hat lánya közül a másodikként született 1884. szeptember 18-án. A kalocsai Miasszonyunk nővérek tanárképzőjében
A jómódú, lengyel nemesi származású zadjeli Slachta Kálmán és sárosi Saárossy Borbála hat lánya közül a másodikként született 1884. szeptember 18-án. A kalocsai Miasszonyunk nővérek tanárképzőjében
A St. Louis School of Design-ban tanult, majd Chicagoba költözött, ahol egy balesetért kapott kárpótlás lehetővé tette az addig rossz anyagi helyzetben lévő Adelaide-nak, hogy
„Nem fogok letérni a saját utamról csak azért, mert azok, akik jobbnak hiszik magukat nálam, ezt akarják.” „Amíg mások imádkoztak a változásért, én tettem
Velencében született, apja elismert tudós, aki gyerekkorában magával vitte Párizsba. 1380-ban egy királyi jegyző felesége lett. 1390-ben megözvegyült, és egyedül kellett eltartania három gyerekét. Ekkor
Antwerpenben született polgári családból, szülei halála után ő nevelte fiatalabb testvéreit. A brüsszeli egyetemen filozófiát, a svájci Friborgban szociológiát hallgatott. 1908-tól a munkásnők helyzetének a
Az első orosz orvosnő egy kis faluban, Paninóban született 1843. szeptember 1-én. Apja jobbágysorból küzdötte fel magát, kereskedő lett, két lányának jó nevelést biztosított. Nagyezsda
Kolozsváron született, az ottani Zenedében Schodel János tanítványa volt, akivel 15 évesen házasságot kötött. Pozsonyba költöztek, ahol éneket és színészmesterséget tanult. 1829. június 9-én debütált
Torma Zsófia (1832-1899) az erdélyi Csicsókeresztúron született 1832. szeptember 27-én. Már a gyermekkora is ásatási leletek társaságában telt, hiszen szobája padlóját régész-történész édesapja cserépdarabkái borították.
Híres székely nemesi család sarja, 1761-ben a Kis-Küküllő mentén, Szőkefalván született. Hétéves volt, amikor édesapja, Újfalvi Sámuel küküllői főbíró meghalt, édesanyja egyedül nevelte fel.
Stephanie Buchthal 1933. szeptember 16-án született Dortmundban. A zsidó származású kislány ötéves korában, családjától elszakadva érkezett Angliába, ahol egy angol házaspár örökbefogadta. 1951-ben megkapta az angol