Július

Barbara Gracey Thompson

1944. július 27-én Oxfordban született Barbara Gracey Thompson MBE angol jazz-szaxofonista, fuvolista, zeneszerző, zenekarvezető. Thompson a Royal College of Music-ban klarinétot, fuvolát, zongorát és klasszikus

Buchi Emecheta

Buchi Emecheta (ejtsd: bucsi e’mecseta) Lagosban született ibo szülőktől. 11 éves korában eljegyezték, 16 évesen férjhez ment. Angliába emigráltak, hat év alatt öt gyereket szült.

Jelena Obrazcova

Leningrádban született, gyerekkorában kezdett énekelni, 9 évesen már kórustag volt. A leningrádi konzervatóriumban tanult, 1963-ban a moszkvai Nagyszinház Borisz Godunov előadásán lépett fel, külföldi  bemutatkozása

Nőkért.hu

Ligeti Vilma

Ligeti Vilma Ungváron született 1912-ben, apja nyomdász volt. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán zongoratanári oklevelet szerzett, majd Kiskunhalason zenetanárként dolgozott. 1937-ben Franciaországba került, ahol zongoratanár volt, de cikkeket is

Károlyi Amy

A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakán szerzett tanári oklevelet. Első versei a Nyugatban jelentek meg 1940-ben. A versek mellett meséket, esszéket írt, sokat fordított angolból, németből,

Poldi Fuhrich

Salzburgban született, a leánylíceumban tett érettségi után tanulmányait az innsbrucki egyetemen folytatta, többek között botanikát, ásványtant, kőzettant hallgatott. Lelkes barlangász volt, nevét Európa-szerte megismerték, szakértelmével

Amelia Earhart

Amelia Earhart 1897. július 24-én született a kansasi Atchisonban, kora gyermekkorát főként felső-középosztálybéli anyai nagyszüleinél töltötte testvérével, Muriellel. Anyja összeházasodott egy emberrel, aki rengeteget ígért, de

Bárdos Alice

Budapesi zenészcsalád lánya, Hubay Jenő tanítványa volt a Zeneakadémián, 1917-ben végzett. Pályája németországi koncertkörúttal indult, az elkövetkező években Budapesten és európai nagyvárosokban lépett fel. Szende

Elida Campodónico

Latin-Amerika első női nagykövete Macaracasban született, 1919-ben Svájcban szerzett tanári diplomát. Házassága és négy gyereke születése után Panamában ő volt a második nő, aki 1935-ben

Emma P. Carr

A fizikai szerves kémia és a spektroszkópia területén kiemelkedő eredményeket elérő tudós, egyetemi tanár, a rangos Garvan Medal első kitüntetettje volt 1937-ben. 1905-ben diplomázott a