Marie Majerova
Kladnoban nőtt fel, 1906-ban Párizsba ment, ahol két évig a Sorbonne hallgatója volt. Karrierje gyerekkönyvekkel indult, népmeséket gyűjtött és dolgozott át. Későbbi munkáiban a munkások,
Kladnoban nőtt fel, 1906-ban Párizsba ment, ahol két évig a Sorbonne hallgatója volt. Karrierje gyerekkönyvekkel indult, népmeséket gyűjtött és dolgozott át. Későbbi munkáiban a munkások,
Larisza Petrivna Koszacs Novohrad-Volinszkijben született, anyja Olena Pchilka író, feminista, apja P. A. Kosach jogász, földbirtokos. Házitanárok tanították, négyévesen már írt-olvasott. Ukrán anyanyelvén kívül fiatalon
Jómódú családból származott, magántanárok foglalkoztak vele, majd ír, francia, angol egyetemeken tanult. Szabadúszó újságíró, később 1894 és 1903 között a Social Review szerkesztője volt. 1904-ben a londoni Daily
A tizenötgyerekes bécsi munkáscsaládból származó lány tízéves korában kezdett dolgozni. Az SPÖ (Sozialdemokratischen Partei Österreichs) egyik gyűlésére bátyja vitte el. A párt vezetői felfigyeltek a
Miután apja tífuszban meghalt, megözvegyült anyjával nyomorogtak. 12 éves korában lépett be részmunkaidősnek egy textilgyárba, egy év múlva abbahagyta az iskolát és teljes állásban dolgozott. A
Elsie Inglis 1864-ben, Indiában született, tíz éves, amikor szüleivel és testvéreivel visszatértek a skóciai Edinburgh-ba. Az élénk, jóeszű kislány orvos akart lenni. Skóciában a XIX.
Göteborgban született, eleinte hazájában, majd 1895-99 között Párizsban tanult, az Académie Julian és az Académie Colarossi növendéke volt. A klasszikus iskola képviselőjeként ért el sikereket,
William Dennis szenátor felesége tíz gyereket nevelt fel. Emellett komoly energiát fordított nőszervezetek létrehozására, elismertetésére. Elnöke volt a halifaxi Victorian Order of Nurses-nek, a Local
Odenseben született, 1877-ben elvégezte a koppenhágai tanárképzőt és ott kezdett tanítani. 1884-ben két társával megalapították a Vældegaard Kvindeskole-t. 1890-ben az első nő volt, aki professzori
A német nőmozgalom ikonikus alakja fiatalon elvesztette szüleit, nevelőnői állást vállalt, hogy tanulni tudjon. 1871-ben Berlinben sikeresen letette tanári vizsgáit. A következő évben belépett a