Február

Virginia Hamilton Adair

83 éves volt, amikor első verseskötete, az Ants on the Melon megjelent. Montclairben nőtt fel, a Mount Holyoke College-ban diplomázott, doktori értekezését a Radcliffe College-ban

Millicent Fenwick

„A kongresszus lelkiismerete” – ahogyan a sajtóban gyakran nevezték – a Columbia egyetem elvégzése után modell, majd a Vogue magazin szerkesztője volt. Az 1950-es évek

Vera Menchik

Angol anyától, cseh apától Moszkvában született, 1921-től családjával Angliában élt. Gyerekkorától sakkozott, mestere a magyar Maróczy Géza volt, aki nagy jövőt jósolt neki. Igaza lett

Szegedi Boris

A Nyugat pályázatán díjat nyert Ez a ház eladó című novellájával.  Rendszeresen publikált (Új Idők,  Pesti Hírlap, Pester Lloyd), amíg zsidó származása miatt le nem tiltották. Férjével, Nagy Lajossal

Ksenija Atanasijević

Az első szerb nő, aki filozófiából doktorált. 1920-ban kitüntetéssel diplomázott a belgrádi egyetemen, és elkezdett dolgozni Giordano Brunóval kapcsolatos doktori értekezésén. Genfben és Párizsban végzett

Berty Albrecht

Marseille-ben született, ápolónőnek tanult, az első világháború alatt hadikórházakban dolgozott. 1919-ben házasságott kötött egy holland bankárral, akivel Londonban éltek. 1931-ben Párizsba ment, ahol bekapcsolódott a Ligue

Augusta Savage

A Harlem reneszánsz egyik legjelentősebb alakja Floridában született. Gyerekkorában már agyagot formált, de szülei szigorúan megbüntették érte. 1921-ben New Yorkba ment, a Cooper Union School

Edna St. Vincent

The Harp-Weaver, and Other Poems című verseskötetéért Pulitzer díjat kapott, ő volt az első nő, aki ezt elérte. New Yorkban élt, az 1920-as években ő

Clara Campoamor

Munkáscsaládból származott, munka mellett végezte el a madridi jogi egyetemet 1924-ben. Ügyvédi munkája mellett szociális problémák és a nőkérdés foglalkoztatta, alapítója volt az Asociación Femenina Universitaria egyesületnek.

Florence Hope Luscomb

A 98 évet megélt hölgy a béke, a szakszervezetek  és nők ügyének elkötelezettje, tömeggyűlések és tüntetések jólismert alakja volt. Az első nők egyike, akik a