Barbara Strozzi
Korának híres költője, Giulio Strozzi házasságon kívül született lánya. Zenei tehetsége rendkívül korán megmutatkozott, apja támogatta és a legjobb tanárokat fogadta mellé. 16 évesen már
Korának híres költője, Giulio Strozzi házasságon kívül született lánya. Zenei tehetsége rendkívül korán megmutatkozott, apja támogatta és a legjobb tanárokat fogadta mellé. 16 évesen már
Tízévesen a Vasasban tanult vívni, 18 volt, amikor a tőrválogatott tagja lett. 1988-ban az IBV-n csapatban ezüstérmes, a következő évben csapatban aranyérmes, egyéniben második volt.
Ötéves korában kezdett korcsolyázni, 1985-ben japán bajnok, az 1988-as olimpián Calgaryban ötödik volt. A következő évben világbajnok lett, programjában szerepelt a tripla axel, amelyet ő
„Az írást a hallgatásból és az elhallgatásból tanultam meg.” Október 8-án 13 órakor kihirdették Stockholmban a 2009-es Irodalmi Nobel-díj nyertesét. Herta Müller német prózaíró, esszéista
Már 17 éves korában, 14 km-es magasságból, azaz a sztratoszférából végzett ejtőernyős ugrást. 18 éves korában felvették a legjobb repülőmérnöki iskolának számító moszkvai repülési főiskolára.
Divina Mary Galica 1944. augusztus 13-án született Bushey Heatban (Anglia). Már 19 évesen részt vett az Insbrucki Téli Olimpián, sielőként a downhill és műlesiklás számokban
Sydneyben született, anyja hegedűművész volt. Tehetsége korán megmutatkozott, szívesen rajzolgatott. Különc, visszahúzódó gyermek volt, és gyűlölt iskolába járni. 14 évesen elköltözött otthonról, és gyári munkával
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora- és zenetudományi szakán végezett. 1958-tól 1987-ig az Országos Filharmónia Műsorfüzetének, 1969 és 1984 között a Hungarian Music News-nak a
Londonban született 1907-ben, anyja a harcos szüfrazsett Helen Archdale, apja Theodore Archdale katonatiszt, keresztanyja Emmeline Pankhurst volt. Tanulmányait a Bedales School-ban kezdte, itt tanult meg
15 évesen költözött szüleivel Prágába, ahol a fiatal lány felfedezte a tanulás, önképzés lehetőségeit a könyvtárakban, múzeumokban. Néhány évvel később nevelőnői állást vállalt, hogy családját