Sara Sotillo
San Miguelben született, 1919-ben végezte el a Panama városi tanítóképzőt. Diákkorában ismerkedett meg a feminista eszmékkel, társaival 1922-ben megalapították a Partido Nacional Feminista pártot. 1923-ban
San Miguelben született, 1919-ben végezte el a Panama városi tanítóképzőt. Diákkorában ismerkedett meg a feminista eszmékkel, társaival 1922-ben megalapították a Partido Nacional Feminista pártot. 1923-ban
Az első orvosnő és az első diplomás nő Belgiumban. A kor szokásaitól eltérően apja lányainak és fiának azonos oktatást biztosított. Mivel Belgiumban lányok nem járhattak
Az elsőgenerációs feministák egyike, az első női bíró Indiában és az első nő, akit a legfelsőbb bíróság tagjai közé választottak. 1926-ban diplomázott, Kerala államban ő volt
Az első leszbikus témát feldolgozó rendező Budapesten született. 1899-ben családjával Dél-Afrikába költözött, ahol a johannesburgi német iskolában tanult. 1910-től a berlini színművészeti akadémián Max Reinhardt
Az első latin-amerikai nő, aki irodalmi Nobel-díjat kapott (1945). Lucila Godoy y Alcayaga néven egy eldugott chilei faluban született, baszk és indián ősöktől. Tanárként komoly
Az első afro-amerikai nő az Egyesült Államokban, aki kémiából doktorált. A Queens College majd a New York University hallgatója volt, doktori disszertációját a Columbia egyetemen
1939-ben a bukaresti orvosi egyetemen kezdte meg tanulmányait. 1943 nyarán a Fălticeni kórház sebészeten dolgozott önkéntesként, főleg amputációkat végzett. 1943 októberétől a bukaresti 9. számú
A világ első női államelnöke, demokratikus szavazáson választották meg. A Grenoble-i egyetemen, majd később a párizsi Sorbonne-on franciát és francia irodalmat, a koppenhágai egyetemen színháztörténetet tanult,
A nőtörténet és a gendertanulmányok tudományos kutatásának úttörője Bécsben született zsidó értelmiségi családba, 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált. A Columbia egyetemem végzett, doktori disszertációját 1966-ban
Southamptonban született 1830. ápr. 22-én. Apja evangélikus lelkész volt. Fiatalon eljátszott a gondolattal, hogy orvos lesz. Apja halála után Londonba költözött, és a Barbara Bodichon által alapított English