1931

Flora Nwapa

A modern afrikai irodalom anyjának szokták emlegetni. 1957-ben diplomázott az ibadani egyetemen, majd Edinburgh-ban végezte posztgraduális tanulmányait. Hazájába való visszatérése után több fontos posztot töltött

Keleti Éva

A magyar fotózás világhírű képviselője mondta egy interjúban:   Mindenki tudta már, hogy Timár József halálos beteg. A színfalak mögött álltam. És egyszer csak látom

Moldován Stefánia

1953-ban, Sipos Jenő tanítványaként végzett a budapesti  Zeneművészeti Főiskolán. A szegedi Nemzeti Színház szerződtette, nyolc sikeres évet töltött ott. 1961-ben a budapesti Operaház magánékese lett,

Simone Chapuis-Bischof

Baselban született, az egyetem elvégzése után Vaud tartományban kapott tanári állást. Fölháborodott, amikor rájött, hogy a vele együtt végzett férfi tanárok 30 százalékkal magasabb bért

Naval el Szadávi

1955-ben végezte el az orvosegyetemet Kairóban, és egy kisvárosban kezdett praktizálni. Már középiskolai és egyetemi évei alatt is publikált, elbeszélések és regények mellett szociális és

Mészáros Márta

Moszkvában végezte el a filmfőiskolát, hazatérése után riportfilmeket kezdett készíteni. Első játékfilmje az Eltávozott nap volt. A következő években készített filmjei egyre nagyobb sikereket arattak, különösen a