Pázmándi Margit
A budapesti Műegyetemen diplomázott 1952-ben. A Középülettervező vállalatnál kezdett dolgozni, majd 1961-től nyugdíjbameneteléig az Állami Építéstudományi Intézet munkatársa volt. Néhány munkája: MTV és MR csónakháza,

Debrecenben született, édesanyja Förster Elza műszaki rajzoló. Érettségi után a Debreceni Tudományegyetem történelem-magyar szakos hallgatója. Diplomájának megszerzése (1952) után a debreceni, majd a szegedi egyetemen
1930-ban született Glasgow-ban, buszsofőr lányaként. Csak 16 éves koráig tanult, utána technikusként helyezkedett el egy helyi laboratóriumban. Később férjével Kanadába költözött, itt az Ontariói Rákkutató
1952-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, a Nemzeti Színház szerződtette, ahol majdnem két évtizedet töltött. A Huszonötödik Színház egyik alapító tagja, játszott több vidéki színházban is.