Tudós

Madam C. J. Walker

Madam C. J. Walker  1867. december 23-án született. Az első amerikai nő, aki saját erejéből lett milliomos. Szülei és idősebb testvérei még rabszolgák voltak. 14 évesen

Ladányi Józsa

Debrecenben született, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvoskarán végzett 1922-ben, sebész szakorvosi vizsgáját 1926-ban tette le. A debreceni Sebészeti klinikán kezdett dolgozni, 1935-ben osztályvezető adjunktusnak

Ellen Swallow Richards

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) első női hallgatója és első női tanára a Vassar College-ban végzett 1870-ben. Kémiát akart tanulni, a MIT rendkívüli hallgatójaként

Mary Putnam Jacobi

Londonban született, ahol amerikai apja a Wiley & Putnam kiadó angliai kirendeltségének vezetőjeként tartózkodott. A család 1848-ban visszatelepült New York City-be. Mary 18 évesen két novellát

Elizabeth Carmichael Monk

1923-ban szerezte meg jogi diplomáját a McGill egyetemen, ő volt az első nő, akit kimagasló tanulmányi eredményéért aranyéremmel tüntettek ki.  Ez sem volt azonban elég

Dame Hilary Cropper

Hilary Mary Trueman, egy könyvelő legidősebb lánya, Bollingtonban született 1941. január 9-én. A stockporti zárdában végezte alap- és középfokú tanulmányait, egyetemre Salfordban járt, matematikai kombinatorikából

Dame Miriam Rothschild

A vadvirágkertészet szakértője volt, de tudományos körökben a rovarok tanulmányozásával vált nemzetközileg ismertté. Hatkötetes, gazdagon illusztrált munkája a bolhákról alapmű, világszerte elismerést aratott. A  Royal

Pikler Emmi

1902. január 9-én született. Nemzetközileg elismert szakembere a csecsemő és a kisgyermek fejlődésének és nevelésének. Bécsben született, egyetemi tanulmányait is ott végezte. 1932-ben költöztek férjével

Rose Valland

Szegény falusi családból származott, ösztöndíjasként az École nationale des beaux-arts de Lyon elvégzése után Párizsban a École nationale supérieure des beaux-arts hallgatója lett, 1925-ben diplomázott. 1932-tól a Jeu de Paume

Debi Thomas

Kaliforniában nőtt fel, a Los Angeles Figure Skating Club-ban indult sportolói karrierje 1983-ban. 1986-ban megnyerte a US bajnokságot, ő volt az első afroamerikai műkorcsolyázó, aki