Amelia Yeomans
Orvos férje halála után úgy döntött, ő is orvos lesz. Mivel Kanadában abban az időben nők nem járhattak orvosi egyetemre, lányával, Lilliannel mindketten a Michigan
Orvos férje halála után úgy döntött, ő is orvos lesz. Mivel Kanadában abban az időben nők nem járhattak orvosi egyetemre, lányával, Lilliannel mindketten a Michigan
Az első kanadai orvosnő skót emigránsok gyereke, Stratfordban nőtt fel. Iskolái elvégzése után házasságkötéséig tanított, de orvos akart lenni, férje támogatta ambicióját. Mivel abban az
1840. január 21-én született. Harcot indított Angliában azért, hogy a nők is folytathassanak orvosi tanulmányokat. Londonban, Bostonban és New Yorkban volt orvostanhallgató, engedélyt kapott Edinburghban
Az első amerikai nő, aki a kémiai tudományokból doktori címet szerzett. 1859-ben végzett a tanítóképzőben, az ezt követő évek tragikusak voltak számára, férje és két
Leedsben született jómódú családba, magántanárok nevelték, több nyelvet megtanult. Düsseldorfban járt nővérképzőbe, hazatérése után Florence Nightingale intézetében folytattta tanulmányait. 1868-ban New South Wales kormányzójának kérésére
A fiatal Lucy orvos szeretett volna lenni, de abban az időben nők nem lehettek orvostanhallgatók, ezért addig keresgélt, amíg Ohio-ban talált egy fogorvost, aki
Jenny Kidd Trout után a második kanadai orvosnő. Ontario államban született, kvéker családban, ahol a szülők hat lányuk taníttatására nagy gondot fordítottak. Az USA-ban, Providence-ben szerzett
Berlinben született, lengyel származású családból. Szülésznőnek tanult a Charité kórházban, végzés után ott maradt dolgozni, hamarosan ő lett a vezető szülésznő. 1852-ben az Egyesült Államokba
1889-ben diplomázott a Dalhousie egyetemen, két évre rá a Cornell egyetemen védte meg doktori értekezését. Valószínűleg ő az első kanadai nő, aki doktorátust szerzett. Ezután
Értelmiségi családból származott, Párizsban a Sorbonne-on hallgatott biológiát és zoológiát. Az egyetem elvégzése után 1919-ben a brazil Nemzeti Múzeum kutatója lett, amit sokan kritizáltak, mivel