Evangelina Rodríguez Perozo
Az első nő, aki a Dominikai Köztársaságban orvosi diplomát szerzett. Házasságon kívül született, anyja korán meghalt, apai nagyanyja támogatta. 1911-ben az Universidad Autónoma de Santo
Az első nő, aki a Dominikai Köztársaságban orvosi diplomát szerzett. Házasságon kívül született, anyja korán meghalt, apai nagyanyja támogatta. 1911-ben az Universidad Autónoma de Santo
Jómódú családja támogatta már gyerekkorában jelentkező művészi érdeklődését. Tanulmányait 1898-ban a londoni Slade School of Fine Art-nál kezdte, majd 1902-től Párizsban folytatta. Eredeti elképzelései, merész
Az első nő, aki brit orvosegyetemen tanszékvezetői kinevezést kapott, egész életében a nők tanuláshoz való jogáért munkálkodott. Cambridge-ben volt a Newnham College hallgatója, végzés után
Az első cseh orvosnő, aki hazájában végzett, a prágai Károly egyetemen diplomázott 1902-ben. 1895-ben az első közép-európai leánygimnáziumban, a Minervában végzett kitüntetéssel. A cseh orvoskarra
A XX. század fordulóján leánygimnáziumok még nem léteztek, ezért a Veres Pálné által 1869-ben alapított felső leányiskolában fejezte be tanulmányait, utána a Markó utcai fiúgimnáziumban
Az első francia nő, aki pszichiátriai szakvizsgát tett és állami elmegyógyintézetben alkalmazták. Szegény családból származott, korán kimaradt az iskolából, később önerőből készült fel az egyetemre.
Az úttörő tudós nők közé tartozott. Az első nő volt, aki a Johns Hopkins Medical School-ban diplomázott (1900), az első nő, aki ugyanott egyetemi tanári
Ő volt az első nő, aki a Római Orvostudományi Egyetemen diplomát szerzett. A tanítás akkor kezdte csak érdekelni, mikor orvosként fogyatékos gyerekekkel foglalkozott. Orvosi képesítésének
Az első nők egyike, akik Kanadában orvosként praktizáltak, az első nő, aki a montreáli McGill egyetem orvoskarát elvégezte 1894-ben. 1897-ben a szívzörejekról írt tanulmányát a
1868. január 16-én született. Az első nő, aki Quebec tartományban orvosi egyetemet végezhetett. A McGill egyetemre való jelentkezését neme miatt először visszautasították. Amikor végre engedélyt