Természettudós

Marie Maynard Daly

Az első afro-amerikai nő az Egyesült Államokban, aki kémiából doktorált. A Queens College majd a New York University hallgatója volt, doktori disszertációját a Columbia egyetemen

Sarah Hackett Stevenson

Buffalo Grove-ban született 1841. február 2-án. A Mount Carroll Seminary elvégzése után az Illinois State Normal University hallgatója volt, 1863-ban diplomázott. Néhány évig tanított, majd

Flora Murray

Cummertrees-ben született 1869. május 8-án. A London School of Medicine for Women majd a University of Durham hallgatója volt. Diplomájának megszerzése után néhány évig Skóciában

Clara Immerwahr

Az első nő, aki kémiából doktori címet szerzett Németországban. Kelet-Poroszországi zsidó értelmiségi család lánya, a tanárképző elvégzése után vegyész apja támogatásával engedélyt kapott tanulmányai folytatására

Sofia Ionescu-Ogrezeanu

1939-ben a bukaresti orvosi egyetemen kezdte meg tanulmányait. 1943 nyarán a Fălticeni kórház sebészeten dolgozott önkéntesként, főleg amputációkat végzett. 1943 októberétől a bukaresti 9. számú

Alexandriai Hüpatia

Alexandriában született (feltehetően) 355-ben, a matematikus Theón lányaként. Egyesek szerint tudásával és értelmével „messze túlszárnyalta saját korának filozófusait”. Apollóniosz és Diophantosz geometriájához írt megjegyzéseket, zenélt,

Gáspár Margit

Az első természettudományos végzettséggel rendelkező könyvtáros, a magyar kémiai bibliográfia létrehozója a Pázmány Péter Tudományegyetem kémia-természetrajz szakán végzett 1922-ben, doktori értekezését 1925-ben védte meg. 1923-tól

Maria Mitchell

Massachusetts államban, Nantucket szigetén született. Az első nő, akit az American Academy of Arts and Sciences tagjai közé választott. Nemzetközi elismerést aratott 1847-ben, amikor apja

Ingrid Daubechies

Ingrid Daubechies (ejtsd: dóbecsíz) az első nő, akit az International Mathematical Union elnökévé választottak, a kortárs matematikusok legjelentősebbjei közé tartozik. Fő kutatási területe a waveletek (hullámocskák). A

Simone Weil

1943-ban londoni száműzetésben – zsidó volt – éhenhalt. Életében csak néhány cikke és költeménye jelent meg, posztumusz munkáit 16 kötetben adták ki. Korának egyik legeredetibb