Tanár

Nőkért.hu

Anna Whitlock

A Landsföreningen för kvinnans politiska rösträtt (LKPR) szüfrazsett egyesület egyik alapítója és elnöke a feminista eszmékkel már gyerekkorában megismerkedett, anyja Sophie Forsgrén nőjogi aktivista révén. 1875-ben

Ida Falbe-Hansen

Odenseben született, 1877-ben elvégezte a koppenhágai tanárképzőt és ott kezdett tanítani. 1884-ben két társával megalapították a Vældegaard Kvindeskole-t. 1890-ben  az első nő volt, aki professzori

Helene Lange

A német nőmozgalom ikonikus alakja fiatalon elvesztette szüleit, nevelőnői állást vállalt, hogy tanulni tudjon. 1871-ben Berlinben sikeresen letette tanári vizsgáit. A következő évben belépett a

Nőkért.hu

Arabella Mansfield

Az első amerikai nő, akit a jogászkamara tagjai közé felvettek. 1866-ban, az Iowa Wesleyan University elvégzése után a Simpson College hallgatója lett, ahol politikatudományt és

Ragna Nielsen

Értelmiségi családba született, anyja Vilhelmine Ullmann, az első feministák egyike volt. A tanárképző elvégzése után több helyen is tanított, majd 1885-ben Kristianiaban Fru Nielsens Latin- og

Eliza Burt Gamble

Általános- és  középiskolában tanított, sokat olvasott, lépést tartott kora tudományos eredményeivel. Bekapcsolódott a feminista mozgalomba, cikkeket írt, előadásokat tartott. Egyik szervezője volt 1876-ban Michiganban az

Isabelle Gatti de Gamond

Anyja Zoé de Gamond belga feminista, apja Giovanni Gatti olasz zeneművész volt. Párizsban született, ötéves korában költözött a család Brüsszelbe. Alapos nevelésben részesült, így anyja

Louise Michel

 „A Forradalom félelmetes, de célja az, hogy boldogságot hozzon az emberiségnek. Elszánt harcosai vannak, könyörtelen küzdők, akikre szüksége van. A Forradalom egy vérből és sárból

Lucretia Crocker

A Mann’s Antioch College matematika és csillagászat tanára, az első nők között volt, akiket a bostoni iskolák tanfelügyelői testületébe beválasztottak. Kiemelt feladatnak tartotta a természettudományi

Frances Buss

A nőnevelés egyik úttörője, Angliában valószínűleg az első, lányokat oktató középiskola, mai nevén North London Collegiate School for Girls alapítója. Életcéljának tekintette a leányok iskoláztatásának biztosítását, a