Szobrász

Käthe Kollwitz

1867. július 8-án született Königsbergben (ma: Kalinyingrád), ötödik gyerekként, Käthe Scmidt néven. Rajztehetsége korán megmutatkozott, édesapja végig támogatta művészi terveit. Festészetet Königsbergben, Berlinben és Münchenben,

Camille Claudel

Az Académie Colarossi-n tanult, a kevés főiskolák egyikén, ahol nőket is fogadtak. Alfred Boucher tanítványa volt, aki később Olaszországba költözött, és tanítványait Rodinre hagyta. Rodint

Madame Tussaud

Marie Grosholz Franciaországban, Strasbourgban született 1761. december elsején. Apja meghalt a hétéves háborúban, anyja egyik rokonuk, Philippe Curtius orvos házvezetőnője volt. Az orvos kedvtelésből anatómiailag

Elisa Bloch

Az Académie Julian művészképző hallgatójaként Henri Chapu volt az egyik mestere, aki igen tehetségesnek tartotta. 1878-ban volt az első kiállítása, mely szép sikert hozott. Több

Adelgunde Vogt

Az első dán szobrásznő, aki a kritikusok és a közönség előtt is sikert aratott. 12 és 14 éves kora között egy betegség ágyhoz kötötte, akkor

Anna Coleman Ladd

Anna Coleman Watts a pennsylvaniai Bryn Mawrban született. Párizsban és Rómában tanult szobrászatot. Feleségül ment Dr. Maynard Laddhez, akivel Bostonba költözött, és két lányuk született. Triton

Marta Skulme

Két évet tanult Kazanyban a Művészeti Főiskolán majd Szentpétervárra költözött, ahol L. Šervuda szobrász stúdiójának növendéke volt. 1918-ban hazatért, ahol csatlakozott a Rigai Művészek Csoportjához.

Anne Kahane

Bécsben született, a család 1925-ben emigrált Kanadába, Montrealban telepedtek le. Anne a montreali  Ecole des beaux arts iskolában kezdte művészeti tanulmányait, majd 1945-től három évig

Harriet Hosmer

Művészi képességei korán jelentkeztek. Komoly, haladó szellemű nevelésben részesült. 1850-ben az első nő volt, aki engedélyt kapott a Missouri Medical College anatómiai előadásainak látogatására. Néhány

Kovács Margit

Győrben született. A budapesti rajziskolában végzett 1924-ben, utána Bécsben kerámiázást, majd Münchenben szobrászatot és kerámiázást tanult. A harmincas évek elején Koppenhágában és Sevres-ben járt tanulmányúton.